Álmomban az úton

Egy fekete ösvényen bolyongok.
Nincs számomra remény.
Egy bús dalt mormolok.
Nem tör rám a fény!

Eltévedtem. Nem látom az utat.
Keservesen zokog lelkem,
hisz felébresztettem a múltat,
mit már rég eltemettem!

Fájdalomtól remegő kezeim
a magasba emelem.
Visszaütnek rám tetteim,
a haza utat keresem.

Megszólítom az ismeretlen sötétséget,
hátha valaki erre jön felém,
s legyőzi bennem a kétséget
és velem marad az úton hazafelé.

Megfogja kezem, s nem engedi el.
Követni fogom, szorítani kezét.
Akkor végre szívem nem sír fel,
hanem halad az úton hazafelé.

Ki lesz, ki bennem
felébreszti a reményt?
Ki marad majd mellettem,
s ki vezet az úton tovább, hazafelé?