Sóvágó Csilla:
Van egy barátom

Van egy barátom, ki nagyon sokat jelent nekem,
Ki sok ékkel, erénnyel ruházott fel engemet.
Rám aggatott ékszereket, aranyat, briliánst,
S egy szóval rólam most mindent lecibált!

Elvesztettem minden ékemet, miért szeretett,
S tudom, az, hogy megbocsát, reménytelen...
Ne rohanjunk olyan szekér után, mi nem vesz fel... Tudom!
De hogy a szál köztünk megszakadjon, végképp nem akarom!!!

A szavaim értéke az igazgyöngyé volt számára mindig,
De már nem hisz nekem. Nem képes már hinni!
Nem értem őt, nem, nem és nem! Képtelen vagyok rá,
Lelkem eltűnni látszik. Nem látom a tükörben képmását...

Nem érti meg, hogy szerelem tombol bennem,
Hogy rózsaszín selyemmel fedi el a szemem...
A szerelem vak. Ezt ő is tudhatná, s fáj,
Hogy újra és újra féltékeny lesz ránk...

Mivel engesztelhetném ki ezt az embert,
Ki olyan nagyon sokat jelent nekem,
Habár nem hiszi el ezt nekem,
De szeretem! Hisz a barátom! Istenem?!

Igen, Isten, újból hozzád fordulok,
Hisz megint egy súlyt hagytál a vállamon!
Vedd le rólam, kérlek, mert belerokkanok,
Vedd le, vedd le rólam, míg bele nem halok!