Bajó Sándor:
Tudom, ez nem Te vagy

Gyűlölhetnélek azért, amit tettél,
De nem akarok azzá válni,
Ami Te magad is lettél.
Még érezhetném Benned mindazt a jót,
Mi lentről, olvasztni’ próbálja,
A mérföldes hótakarót.

Hiába ellenem a rosszakarat,
Szerelmem úgyis félresöpri,
A sok-sok jéghideg havat.
Tudom, hogy nem Te vagy, ki elbánt velem,
Ha elég konokul szeretlek,
Szólsz majd még kedveset nekem.

Félelmed egyszer úgyis elpárolog,
És nem lököd el majd Magadtól,
Ki örökké szeretni fog.
Annak a bájos arcú, kedves lénynek,
Angyalnak, ki régen Te voltál,
S éltetője, legszentebb reménynek...