HELTAI JENŐ

A NÉMA LEVENTE

Vígjáték három felvonásban

Tartalom

Első felvonás
ELSŐ KÉP
MÁSODIK KÉP

Második felvonás
HARMADIK KÉP
NEGYEDIK KÉP
ÖTÖDIK KÉP

Harmadik felvonás
HATODIK KÉP
HETEDIK KÉP



Személyek
MÁTYÁS, magyarok királya
BEATRIX, a felesége
ZILIA DUCA, nemes olasz hölgy
AGÁRDI PÉTER, magyar vitéz
BEPPO, a csatlósa
GIANETTA Zilia barátnői
MONNA MEA
CARLOTTA, komorna
NARDELLA, a királyné dajkája
GALEOTTO MARZIO, a király krónikása
TIRIBI, a király udvari bolondja
PAP
PIETRO, szolga
PORKOLÁB
AJTÓNÁLLÓ
MINISTRÁLÓ GYEREKEK, SZOLGÁK
Történik: az első felvonás és a második felvonás első képe Moncalieriban, Olaszországban, Zilia Duca házában, 1481-ben.
A többi egy évvel később Hamburg várában, Ausztriában


Első felvonás

ELSŐ KÉP

Szín: terem Zilia moncalieri palotájának az emeletén. Fenéken nehéz tölgyfa ajtó a fő bejárás. Ugyanilyen ajtó jobbra. Bal fenéken, a vágott sarokban, három lépcső visz a tágas, csukott loggiára. Ennek a középső ablaka tárva van. Kis asztal, karosszék a loggiában. A szoba közepén nagy asztal, brokáttakaróval letakarva, székek, hatalmas láda balra, a fal mellett. Erőteljes, egyszerű vascsillár, falikarok, gyertyák, amelyeket később meggyújtanak, a szobát egyelőre csak a búcsúzó nap piros fényjátéka világítja meg. Az Úr 1481. évében vagyunk, de a terem berendezése régibb, a század közepéről való, egy kicsit rideg, sőt komor. A falon némely szentképek között Orlandónak, Zilia elhunyt férjének képmása. Minden azt mutatja, hogy itt komoly, erkölcsös és ájtatos vagy legalábbis szenteskedő asszony lakik.
Mikor a függöny felgördül, Zilia és jó barátnője, Monna Mea a terem jobb sarkában, a vasrácsos kandalló előtt egy megkezdett oltárterítő hímzésével foglalatoskodik. Carlotta, Zilia komornája kis zsámolyon úrnőjének a lábánál ül, a selyemfonalat gombolyítja. Gianetta, Zilia második barátnője az erkélyen áll, a karosszék mögül loppal kinéz az ablakon. Senki sem beszél, a két nő szótlanul hímez, Gianetta az utcát figyeli. Egy kis szünet.
ZILIA
a szünet után fölnéz.
Még mindig ott áll?
Mind Gianettára néznek.
GIANETTA
bólint, hang csak, nem szó.
Ehem!
CARLOTTA
Reggel óta!
Jó volna tudni, mire vár még?
Minden áldott nap ugyanaz a nóta.
GIANETTA
Csak lézeng odalent, akár az árnyék.
CARLOTTA
Kora hajnaltól késő alkonyig
Itt leskelődik erkélyünk alatt.
Kezét kulcsolja, búg, sopánkodik,
Sóhaja ostromolja a falat
És majd kinézi két szemét...
ZILIA
kurtán.
Elég!
CARLOTTA
Pedig a szeme szép. Szomorú-fekete.
Szegény, szegény lovag, szerelem betege!
ZILIA
m. f.
Ki kérdezett? Haszontalan cseléd!
CARLOTTA
elnémul, munkába mélyednek.
GIANETTA
ezalatt, összecsapja két kezét.
Reggeltől estig egy helyen
Így állni némán, mozdulatlanul:
Szoborhoz illő márványtürelem!
ZILIA
abbahagyja a munkát.
Orcám a szégyen pírjával kigyúl,
Hogy tűrve tűröm még a durva sértést,
Tolakodó, szemérmetlen kísértést.
MONNA MEA
Méltán haragszol.
ZILIA
kitör.
Bosszú vágya fűt.
Akárhol járok, mindig, mindenütt
Fölbukkan ő is, ott teremve nyomban.
Mögöttem, mellettem, nyomomban.
Hazulról immár el se megyek én.
MONNA MEA
Ezért nem voltál tegnap a misén?
ZILIA
Ma sem megyek. Mert oda is követ.
Botor, vak szenvedélye kergeti.
Fitymálva oltárt, megszentelt követ,
Az isten háza, az se szent neki,
Parancsa ellen lázadozva vét.
Amíg imát rebeg az ajkam,
Érzem, hogy ott a szeme rajtam,
Ki sem bírom forró tekintetét,
Úgy éget a ruhán keresztül...
Én elfordulok a kereszttül,
Amely előtt térdelni szoktam
És orcarejtve pirulok titokban.
Ezalatt mindjobban alkonyodik.
MONNA MEA
sóhajt.
Zilia, hidd el, nem vagyok irígy,
De bárcsak engem üldöznének így!
GIANETTA
még mindig az ablakban.
Leszállt a nap már. Ő még egyre vár.
ZILIA
egy kicsit türelmetlenül.
Kacér játék, hogy onnan figyeled.
Az udvarlás nekem szól, ne feledd.
Az erkélyről, Gianetta, jöjj le már!
GIANETTA
lejön a többihez, megáll, nevet.
Ej! Félted őt?
ZILIA
megvetőn.
Nem őt, sem magamat.
Jó híremet csupán. Gyors lábú ménen
Vágtat a pletyka. Hogyha megszaladt,
Hiába kergetem, utól nem érem.
Az ablakra mutat.
Az, ott lenn? Menjen Isten hírivel!
MONNA MEA
Nem is tudod, ki ő?
ZILIA
vállát vonja.
Nem érdekel.
MONNA MEA
Pedig derék levente.
GIANETTA
Neve, az...
CARLOTTA
Agárdi Péter. Magyar, nem olasz.
MONNA MEA
Nápoly királyát, Ferrantét, vitézül
Szolgálta híven zsenge kora óta.
GIANETTA
Vad háborúkban éveit lerótta.
CARLOTTA
Most, bús zarándok, a Szentföldre készül,
Nem menne, hogyha...
ZILIA
Fogd be már a szádat!
Szemforgató szomszédaink, a besték,
Nevét nevemmel együtt emlegessék?
Pusztulj előlem!
CARLOTTA
alázatosan.
Asszonyom, bocsánat!
GIANETTA
engesztelően.
Mindenki tudja városunkban,
Hány jámbor és erényes asszonyunk van.
Igaz, a számuk nem valami nagy:
De első köztük, nem vitás, te vagy.
Vitéz urad a Szentföldön csatázva,
Pogány kezétől Krisztusért esett el.
Házad a jámbor asszony tiszta háza...
MONNA MEA
Bőjttel, imával, jó cselekedettel
Híven szolgálod a világ urát.
Tudjuk, ki vagy.
GIANETTA
Itália büszke rád!
CARLOTTA
Angyal vagy, asszonyom.
Megcsókolja Zilia ruháját.
MONNA MEA
A Szűzre!
Kezem nem tenném senkiért a tűzbe,
De érted mind a kettőt boldogan...
ZILIA
örül a hízelgésnek.
Hagyjátok abba! Vannak még sokan
Nálam különbek.
GIANETTA
Szép vagy!
ZILIA
Ez nem érdem.
GIANETTA
És fiatal vagy. Én csak azt nem értem,
Hogy aki ennyi bájjal ékes,
A szerelemre egy csöppet sem éhes!
ZILIA
A gonosz ellen Bibliám a vértem.
Aranyat ér a régi mondás:
"Mikor a vágy füledbe hegedül,
Maradj a jóistennel egyedül."
CARLOTTA
ájult lelkesedéssel.
Így hasztalan cirógat földi vágy:
Özvegyi ágyad szűzi ágy.
GIANETTA
egy kicsit epésen.
Olcsó dicsőség az erény,
Ha sehonnan sem fenyeget veszély.
Könnyű neked! Mondd, mit csináljak én?
Az urad meghalt. De az enyim él.
MONNA MEA
Az enyim is. Ezért nehéz minekünk.
GIANETTA
Mikor mellettük egymagunkban égünk,
S jön egy szerelmes... Mit csináljunk,
Ha százszor inkább csókra áll a szájunk,
Mintsem imára?
ZILIA
megvetőn.
Gyávák! Ostobák!
MONNA MEA
Igen, tudom, te dísze vagy nemednek.
De tudom azt is: Isten megbocsát
Azoknak, kik sokat szeretnek.
Kívül harangszó, a nők keresztet vetnek.
GIANETTA
Ím, bésötétedett.
MONNA MEA
Hímzésemen
A fonalat hiába keresem.
A munkát hagyjuk abba...
Leteszi a tűt.
ZILIA
föláll.
Én se látok.
Carlottához.
Eriggy, leányom, gyújts világot!
Carlotta el.
Gianetta, Monna Mea, megbocsáttok...
Most imazsámolyomra térdelek,
Imádkozok az Úrhöz... értetek.
El balra, szobájába.
MONNA MEA
Imádkozik! Ki nem fogy az imábul!
GIANETTA
Zsoltár! Zsolozsma! Belekábul!
Haj, nagy az út a földről föl az égbe.
Imánk csak nagy sokára ér oda,
És még tovább tart, míg onnan cserébe
Édes jutalmul lejön a csoda.
Visszamegy az ablakhoz.
MONNA MEA
Ott áll-e még?
GIANETTA
Ott. Mint lesen vadász.
MONNA MEA
Akkor siess! Ne tétovázz,
Add meg a jelt, lengjen a kendő!
GIANETTA
kendőjével integet az utcára.
Félek, jaj, ez nem elegendő.
Sötét van. Rég leszállt a nap.
CARLOTTA
előbb bejött már a gyertyával, odaadja neki.
Itt ez a gyertya. Biztosabb!
GIANETTA
átveszi, magasba emeli.
CARLOTTA
Még magasabbra... úgy!
MONNA MEA
Meglátta?
GIANETTA
aki ide-oda lóbálja a gyertyát, most lejön.
Meg!
MONNA MEA
szívére szorítja kezét.
Zúg a fejem... a szívem is remeg.
Helyes, amit csinálunk?
GIANETTA
vállát vonja
Szívesen
Segítek a bolond szerelmesen
Még akkor is, ha mást szeret, nem engem.
CARLOTTA
És ráadásul: nem csináljuk ingyen!
Kaptunk már eddig is selymet, brokátot...
MONNA MEA
mutatja.
Láncot...

GIANETTA
szintén.
Gyűrűt.
CARLOTTA
És száz aranydukátot,
Hogy a csatlósát belopjuk, ide...
GIANETTA
Siess, siess, nyiss ajtót ízibe!
Carlotta el.
Ha egyszer idebent a szolga,
A többi már a szolga dolga,
Mi elvégeztük a mienket.
MONNA MEA
Ha Zilia szíve fölenged,
Kihajt a mag, amelyet elvetettünk:
A házasság.
GIANETTA
Ölünkbe hull gyümölcse.
Addig ne tudjunk semmiről se!
Csitt! Jönnek is már.
BEPPO
kalmárnak öltözve, nyakában nagy ládával, belép Carlottával.
Áldás a házra!
CARLOTTA
Halkan beszélj! Szájadra jól vigyázz ma!
Úrnőm a tréfát, zajt nem kedveli,
A lelke áhítattal van teli...
A bal oldali ajtó felé megy.
Most is imádkozik...
Benéz a kulcslyukon.
Vigyázz, ha jön!
Visszajön.
BEPPO
Vigyázok én, ne félts! És köszönöm,
Amit mivélünk tesztek, mind a jót.
CARLOTTA
Elég keserves munka volt.
Gianetta és Monna Mea a bal oldali ajtót figyelik.
BEPPO
Meg is háláljuk, drága angyal.
Sok csókkal én, a gazdám több arannyal.
Parancsolj, itt a foglaló!
Megcsókolja.
CARLOTTA
húzódozik, nevet.
De tudsz a nyelvünkön, csaló!
BEPPO
Az úrnődén is, nemcsak a tiéden.
A szótár itt a kisujjamban régen.
GIANETTA
Hogy jár a szájad!! Lassabban, fiú!
BEPPO
legyint.
Ahány az asszony, tudjuk, annyiféle.
De köztük a legbölcsebb is hiú.
Így vajmi könnyű boldogulni véle.
Hallgatni bókot: ezt egyik sem unja.
Dicsérd, tömjénezd! Hízelegj!
Száz szónak is a vége egy:
A hozsanna, a hallelúja
Kábulatában mind, mind lépremegy.
Mert mind csak arra büszke, mije nincs.
Szépnek magasztald azt, ki csúnya,
Mondd a gonosznak: angyal, drága kincs,
Dicsérd okosnak a butát,
Frissnek, ügyesnek a sutát,
A kikapósnak magasztald erényét,
Fülét süketnek, vaknak szemefényét,
A förtelemnek mondd, hogy gyönyörűség,
A csapodárnak azt, hogy csupa hűség,
A jó kövéret mondd soványnak,
Világ rimáját szűzleánynak,
Dicsérd kicsinynek a nagyot,
És óriásnak, aki törpe,
Állhatosnak azt, ki elhagyott,
Sudár pálmának azt, ki görbe!
A jámbor aztán nézzen a tükörbe,
És káromkodjon egy nagyot...
De akkor én már hol vagyok!
MONNA MEA
Zilia okos nő, és erkölcse tiszta.
Rajta ki nem fogsz egyhamar,
Dancsos beszéded gőggel veri vissza.
GIANETTA
Tisztes házától menten elzavar.
CARLOTTA
A cifra szó, a tömjén néki nem kell,
El nem csavarja fejét a hazug...
BEPPO
Nemcsak kenyérrel él az ember,
ládájára üt.
Majd ennek álljon ellen, hogyha tud!
Kinyitja a láda födelét, a három nő kíváncsian körülötte tolong, nézik az ékszereket, mutogatják, cicomázzák magukat. Eközben folyik a beszéd.
GIANETTA
összecsapja két kezét.
Jaj, mennyi ékszer!
CARLOTTA
Szép arany szelence!
Remek darab!
MONNA MEA
megnézi.
Venezia!
GIANETTA
Nem, Firenze!
Tovább kutatnak.
MONNA MEA
mohón.
Lánc, gyűrű...
CARLOTTA
elragadtatással.
Tű!
GIANETTA
Rubintos diadém!
Illik hajamhoz. Mért nem az enyém?
Jaj, engem elkerül a jó szerencse!
CARLOTTA
És hogy vakít a sok-sok drágakő!
Tarkább szivárványt nem láttam soha...
BEPPO
Mind, mind vitéz gazdám ajándéka.
Nemes nagyasszonyodnak küldi ő.
Ez kóstoló csak, hátra még a nagyja.
Lassan-lassan visszaszedte tőlük az ékszert.
GIANETTA
Ha elfogadja!
BEPPO
Majd csak elfogadja!
Becsapja a láda födelét.
Akármily jámbor, erkölcsös, rideg,
Csak megpuhul, ha rábeszélitek.
De hogy gyanút ne fogjon, itt-ott
Nem árt, ha ócsároltok, összeszidtok...
Carlottához.
Tehát még egyszer... Ki vagyok? No?
CARLOTTA
ismétli a betanítást.
Kalmár!
Beppo bólint.
Ki házrul-házra drága holmival jár.
Ugyanaz a játék.
Túladna rajt kézen-közön...
MONNA MEA
belesett a kulcslyukon, elmegy az ajtótól.
Vigyázzatok!
GIANETTA
Mi az?
MONNA MEA
Zilia jön.
ZILIA
belép, végignézi Beppót. Ridegen.
Ki ez az ember? És itt mit keres?
CARLOTTA
sunyin, alázatosan.
Idegen kalmár. Ékszeres.
Buzgón.
Van nyakba illő sárarany keresztje,
Gyűrűje és...
ZILIA
kurtán.
Megmondtam, úgye, százszor,
Hogy idegent a házba ne eressz be!
A tilalomra így vigyázol?
CARLOTTA
Azt hittem...
BEPPO
alázatosan.
Úrnőm, bűnös én vagyok csak.
A büntetést ne őrá, énreám mérd.
Én könyörögtem bébocsáttatásért,
Hogy portékámmal néked udvaroljak.
A ládám drágakővel volt tele,
Felét eladtam, megmaradt fele.
GIANETTA
A fele? Zilia, ekkora halom!
Mutatja.
ZILIA
megvetőn.
Akármilyen halom, csak cifra lom.
Ezzel a sátán ingerel a rosszra.
Carlottához.
Kergesd ki nyomban azt, ki idehozta.
CARLOTTA
egy lépés Beppo felé.
BEPPO
hátrál, könyörög.
Úton vagyok kilenc hónapja már,
Az őszre tél jött, a tavaszra nyár.
Nápolyra Píza, Firenzére Róma...
Vedd meg a holmim, olcsón odaadom ma.
Szülőhazám, Torino, messze van még.
Hű feleségem várja jöttöm ott,
Lehetne csak, ma még hozzá rohannék...
De mit tagadjam, pénzem elfogyott.
És nagy adósság szörnyű terhe nyom.
Vedd le a terhet rólam, asszonyom!
Olcsón adom a holmit, félig ingyen,
Csak elmehessek valahára innen!
ZILIA
legyint
Kalmár-hazugság, szédítés, mese!
Nem kell a holmid!
GIANETTA
Nem kellesz te se!
Eridj! Eridj!
BEPPO
De...
MONNA MEA
Kár a szóért.
BEPPO
Olykor haszonnal jár a jótét!
CARLOTTA
Igaz; nem árt a háznál az arany.
S a drágakő... hát az se rossz, ha van!
ZILIA
Neked, te együgyű cseléd!
Rajtam fekély a cicoma, a sallang!
MONNA MEA
Mégis, talán ha megtekintenéd...?
Remekbe készült mind, ahány darab!
BEPPO
gyorsan.
Kinek kínáljam, ha nem annak,
Ki tündököl, mint ég ölén a nap,
S az asszonyok között Itáliában
Leggazdagabb, legszebb, legjámborabb?
Kinyitja a ládát.
Tekintsd meg úrnőm, azzal mit se vétesz...
Mutatja.
Ezt a smaragdot mérd szemed tüzéhez,
Melyik a zöldebb láng? Híres bizánci
Mester csiszolta...
ZILIA
oda se néz.
Vidd az ékszered!
És bókjaidra sem vagyok kíváncsi.
BEPPO
fejét csóválja.
Ej, asszonyom, megnézni sem mered?
Híred tudom: gőgös vagy és merész.
Nem alkuszol, nem hátrálsz, fűt a dac,
S a csillogó kavicstól megriadsz?
A bátor a veszéllyel szembenéz.
ZILIA
De elkerüli ügyesen a bölcs.
Én nem vagyok hiú, sem ostoba.
Fölös beszéddel hát időt ne tölts,
Gyanús portékád vidd! Vidd máshova!
CARLOTTA
kituszkolja.
Gyerünk, gyerünk!
BEPPO
Hallottam már. Megyek!
Ne tuszkolj! Ejnye!
Megbotlik, elesik, kiszórja kincseit. A sok ékszer, drágakő ott csillog-villog most a szőnyegen. A három nő halkan fölsikít. Zilia, aki az egész jelenet alatt hátat fordít Beppónak, ijedten hátranéz.
GIANETTA
összecsapja a két kezét.
Jóságos egek!
Bajod esett-e?
BEPPO
nyögve feltápászkodik.
Semmi... Semmi...
A holmimat szeretném összeszedni.
Kérlek, nemes hölgyek, segítsetek!
A három nő letérdel a szőnyegre, segít a köveket összeszedni, és a ládába visszarakni. Zilia álmélkodón, elbűvölten nézi a sok szép holmit.
ZILIA
Megvan-e minden?
BEPPO
számolgat, tízes csoportokba rakja a köveket.
Tíz... húsz... huszonegy...
Ez csak huszonkilenc... hiányzik egy.
A nagy rubintom...
ZILIA
odarúgja a lábával.
Vedd föl és eredj!
BEPPO
még mindig a földön térdelve, mutatja.
Ez valamennyi közt legbecsesebb.
Édesen vérzik, látod, mint a seb,
Melyet szívünkön Érosz nyila üt...
Zilia elbűvölten nézi.
Innen ha nézed: máglyatűz,
Belevakulsz, mikor szemedbe süt.
Onnan ha nézed: üde szűz,
Arcán a szép szemérem bíbora...
Ezer a színe. Hol sötétbe mélyül,
Fekete, mint Falerno óbora,
Dús leve áldott venyigéjű hegynek!
Nézd itt a hajnalt, most bújt ki az éjbül!
Emitt a rózsát, mely nemes tövön nyit...
MONNA MEA
Zilia vedd meg! Vedd meg ezt az egyet!
GIANETTA
kitör.
Mit ezt az egyet! Vedd meg valamennyit!
Azt mondja, olcsón adja. Mért ne vennéd?
Fogd üstökén a jó szerencsét!
Zilia, hidd el, jó dolog!
Súgva.
Tartsd meg a legjavát! S azonnal
Adj túl a többin!
MONNA MEA
Mégpedig haszonnal.
GIANETTA
Ha volna pénzem...!
ZILIA
még habozik.
Gondolod?
Az a rubint, az csakugyan szép.
GIANETTA
Vedd meg. S mutassa, mije van még.
Int Beppónak. Az odalép.
ZILIA
Csak a rubintot.
MONNA MEA
Soha szebbet!
GIANETTA
Meg ezt a türkizt. Mutatja. Mint a magas ég.
Mint Mária palástja, tiszta, kék.
Jaj, ne szalaszd el, Zilia, vedd meg!
CARLOTTA
A szép smaragdot nem hagynám azért se...
MONNA MEA
Sem ezt a gyűrűt...
Mutatja.
ZILIA
befogja a fülét.
Kígyók! Már elég!
Csak a rubintot! Mondd, mit adjak érte?
BEPPO
Máris tiéd. Odaadja neki. Az ára?
Semmiség.
Még annyi se. Annak is csak fele...
ZILIA
Pénzről beszélj! Ne kertelj! Ki vele!
Mit adjak érte?
BEPPO
fejét vakarja.
ZILIA
Hallgatsz?
BEPPO
int a három nőnek, azok visszahúzódnak.
Számolok...
Mormolja.
Hat, hét, kilenc... tíz... mondjuk, kereken,...
Nem, nem lehet... így nem megy a dolog.
Körülnéz.
Sokan vagyunk...
ZILIA
gőgösen
Barátaim a hölgyek,
Számukra titkom nincs.
BEPPO
De van nekem.
Négy szem között, úrnőm, alkudni könnyebb.
Hát... ha lehetne, hogy a hölgyek itt...
CARLOTTA
nevet.
Vigyázz, a szemedet kivájjuk!
MONNA MEA
Jó, jó, megyünk...
GIANETTA
Majd odabent kivárjuk,
Míg elhazudtad összes titkaid.
ZILIA
Erszényemet, Carlotta!
CARLOTTA
Szaladok.
A három nő el Zilia szobájába.
ZILIA
És most beszélj a kőről! Hogy adod?
BEPPO
egyszerűen.
Ingyen.
ZILIA
Mit? Ingyen? Hogy mondod, ravasz?
BEPPO
Úgy ahogy érted. Ingyen, asszonyom.
A zafírt, a smaragdot rá adom
És tetejébe... amit csak akarsz!

ZILIA
Lassan! Nem értem. Ennyi minden,
Rubint, smaragd s a többi... minden ingyen?
Megháborodtál? Én hallok nagyot?
Amid van, ingyen, ingyen itt hagyod?
Bolondszokás ez, nem kalmárszokás.
Ember, gyanús vagy!

BEPPO
Úrnőm, megbocsáss,
Nem én adom.

ZILIA
No lám!

BEPPO
Azazhogy én...
És mégsem én...

ZILIA
Ki adja hát, ha nem te?
Megsejti a dolgot, meginog.
Á!

BEPPO
bűnbánóan.
Kitaláltad. Jó gazdám, szegény
Agárdi Péter, bús magyar levente...
És adna százszor és ezerszer ennyit
Egy szavadért. Egy pillantásodért.
Egy mosolyért, amely fájdalmat enyhit...

ZILIA
sápadtan, felindultan.
Te átkozott kerítő! Ezt mered?
Velem? Házamban?
Az ajtóhoz fut, kinyitja.
Hajhó, emberek!
Beppóhoz.
Cselédeimmel véresre veretlek!
Kitárja a másik ajtót.
Gianetta, Monna Mea... Kik szerettek,
Gyertek! Segítség! Carlotta! Gyalázat!...

BEPPO
nyugodtan.
Csöndesen, úrnőm, fölvered a házat!
A Szentírás csak irgalmat tanít...

ZILIA
dühtől remegve.
Még mindig itt vagy, sátán követe?

BEPPO
m. f.
Irgalom!
Letérdel.
Ím, letérdelek eléd,
És úgy könyörgök... nem magamnak,
A gazdámnak, szegény beteg magyarnak,
Add vissza múló-tűnő életét!
Már-már halódik, rabja szép szemednek.

GIANETTA
benyit a nőkkel.
Zilia, hívtál?

PIETRO
a másik ajtón jön.
Úrnőm...?

ZILIA
egy másodpercig habozik.
Elmehettek!
Mind elmennek.
A még mindig térdelő Beppóhoz.
Kelj föl!
Beppo föláll.
Te is menj!
Meg ne lássalak
Templomban, utcán, erkélyem alatt!...
A gazdádat se...

BEPPO
rakosgatni kezdi a holmiját.
Ebbe belehal.
Kár volna érte. Szép és fiatal.
Nemes, vitéz, jó. És téged szeret.

ZILIA
Mi közöm véle?

BEPPO
ugyanaz a játék.
Jaj, nem ismered!
A szerelem nem áldás rajta, átok.
Mióta Szent Pál templomában látott,
Se nappala, se éjjele.
Sorvad. Beteg. Nincs álma...
Járni gyenge.
Belepusztul a szerelembe!
Nem akar elkészülni a munkával.
És te ölöd meg.

ZILIA
vállát vonja.
Balga vád!

BEPPO
Egy jó szavaddal meggyógyítanád.
Keserves éjszakáin hajnalig
Rólad beszél, hozzád fohászkodik.
Téged hasonlít csillaghoz, virághoz,
Kismadarának szólít és becézget.
Majd szörnyű láz gyilkos tüzében égve,
Vádol, szidalmaz, gyűlöl és megátkoz...
Jaj, keserű sors, jaj, fekete végzet!
Szánd meg, nemes hölgy! Mi a vétke?
Az, hogy szeret? Hát kit szeressen itten?
A szobára mutat, ahol a nők eltűntek.
Azokat ott bent? Attól ments meg, isten!
Nagyobb csapás vón száz pokolnál.
Szép vagy, nemes vagy. Épp csak jó ne volnál?
Szegény gazdámnak kegyelem!
Egy szót, csak egy jó szót üzenj velem
A szenvedőnek vigaszul.
Egy szót, amely megértő, jó, szelíd...

ZILIA
ellenségesen.
Jó szót? Mikor bemocskolt oly gazul,
Oly arcpirítón ezzel itt?
Az ékszerekre mutat.
Ne véld, hogy elhiszem ravasz meséd!
Mi van mögötte? Férfibölcsesség:
Hol foganatja nincs a buja szónak,
Pénzt az erszénybe, ékszert a lotyónak!
Az megvakítja, akkor a mienk!

BEPPO
Agárdi Péter nem afféle cenk.
Tiszta a lelke és a szándéka.
Csak hódolás szerény ajándéka.
Egy szál virág - e drágakő csak annyi.
Jó szívvel adják, illik elfogadni.
Gazdám cserébe mit se kér.
Könyörgök, asszonyom, ne tétovázz,
Nem vétkezel, ha véle szóba állsz.
Hallgasd meg, úrnőm, jót cselekszel!
Hadd lásson egyszer, szemtül szembe egyszer,
Mint látott messziről szépnek, nemesnek!
Hadd sírja el, miattad mi gyötörte,
Aztán bocsásd útjára, mindörökre!

ZILIA
Úgy cselekedjek jót, hogy bűnbe essek?
Máson segítsek s elkárhozzak én?

BEPPO
Vívódsz magadban kishitűn.
Az alamizsna sose bűn,
És a ridegség nem erény.
Te jámborságból inkább megölöd.
Isten, ki hallja a felhők fölött
Az angyalok dalát s a földi jajt,
Mit véle tettél, számon kéri majd.
Becsapja a láda födelét.
Bocsánat, asszonyom...
Meghajol, indul.

ZILIA
egy pillanatnyi habozás után.
Megállj!

BEPPO
villámgyorsan megfordul.

ZILIA
Azt mondod...

BEPPO
Azt! A szíve fáj...

ZILIA
Nem ezt! Ne ezt! Tiszta a szándéka.
Csak hódolás szerény ajándéka?...

BEPPO
égnek emeli kezét.
A Madonnára! Esküszöm!
Szerelme...

ZILIA
szavába vág.
Ahhoz nincs közöm.
De hogyha néki alamizsna kell,
Egy szó - megkapja tőlem. Jöjjön el!

BEPPO
boldogan.
Azonnal itt lesz, fogadom!
Közelít a ládával.
És hódolatját...

ZILIA
egy kis habozás után.
Jó! Elfogadom.
Kiszól.
Carlotta! Lotta!
Carlotta megjelenik.
Hamar! Az erszényem!

CARLOTTA
átadja.
Hozom...

ZILIA
int neki, hogy Beppónak adja.
Ez a tiéd!

BEPPO
vonakodik.
Asszonyom, én nem...

ZILIA
Tedd el!
Elfordul.

CARLOTTA
súgja.
Arannyal teletömtem.
Odahajítja neki.

BEPPO
Engedd meg, asszonyom, hogy megköszönjem!
Visszadobja Carlottának, ráhunyorít, hogy tegye el, Carlotta mosolyog, keblébe csúsztatja az erszényt. Beppo megcsókolja Zilia ruhájának a szegélyét.

ZILIA
egy kis gúnnyal.
És most siess, mert meghal a beteg!

BEPPO
vígan.
Viszem az orvosságát. Sietek.
Kiszalad.
Függöny

MÁSODIK KÉP

Szín: valamivel később ugyanott. A csillár gyertyái égnek. Az erkélyablakot becsukták, nehéz brokátfüggönyt húztak eléje. Mikor a függöny szétmegy, a szín egy pillanatig üres. Aztán nyílik a fenékajtó, jön Péter és Beppo, Pietro kíséri őket.

PIETRO
Erre, uram. Azonnal megjelentem
Jöttöd. Ha várnál...

PÉTER
Várok.
Pietro meghajol, kopogtat Zilia ajtaján, el.
Várni csendben,
Szerelmesen, türelmesen,
Mint ritka vadra fárasztó lesen:
Jól megtanultam olasz ég alatt.

BEPPO
Most már ne zúgolódj! Egy pillanat,
S akit szeretsz...

PÉTER
Ma szemtül szembe látom,
Hallom a hangját! Megmentőm, barátom!
Beppo! Fiam!
Rázza, ölelgeti.
Most sem hiszem még!
Hol van? Miért nem jő?
Másodpercnyi szünet.
Gyanús a csend.

BEPPO
vállát vonja.
Magát még csinosítja odabent,
Hadd ámuljon, hadd ájuljon a vendég.

PÉTER
Gyalázkodol? Ne káromold, zsivány!

BEPPO
Csak örülök. Tudom. A hölgy erényes,
Becsületére, jó hírére kényes...
De mégis, mégis tetszeni kíván.

PÉTER
A drága!...

BEPPO
Mégse higgy az asszonyoknak.
Katona vagy csak, nem olasz, magyar.
Szépszó-hivő. Rajtad hamar kifognak,
A legbutább is ujjára csavar.
Esküdözik, nevet vagy pityereg.
S te lépre mégy...

PÉTER
fejét rázza.
Ej, nem vagyok gyerek.
Űzvén az ellent, ostromolva várat,
Kardom s karom számos csatákba fáradt.
Tudom, mikor széthull a vert sereg,
Fut a paraszt, a polgár háza ég,
A lány, az asszony, kit prédára hagynak,
A katonának könnyű martalék.
Tudom zamatját a vidám kalandnak,
Volt benne részem. Ez nem az.
Amit ma érzek, tiszta és igaz,
Alázatos rajongás, hódolat csak.
Szép szerelem. Bokréta szívemen.

BEPPO
Óvlak, uram. Jámbor magyar agyadnak
A csalfaság, a fortély idegen.
Ez más világ. Itt megfognak, eladnak.
Hát jól vigyázz imádott asszonyunkra!
Én láttam őt. Prüszkölt, pirult a szentem,
Gőgös, fagyos volt. Lábáról levennem,
Hitemre mondom, nem volt könnyű munka!

PÉTER
legyint.
Megszelídül, ha búmat elpanaszlom.
Az ajtót nézi.

BEPPO
Leány ha volna! Ártatlan leányka.
Csodálkozó, most zöldülő palánta,
Akkor talán. De nem leány ez. Asszony!
Okos, ravasz, hideg, hiú, szeszélyes...
Mit asszony! Özvegy! Százszor oly veszélyes!
Egy jámbor embert sírba vitt már.
Tőled, uram, ki tudja, mit vár.

PÉTER
Nem kérhet annyit, hogy többet ne adjak!
Az ajtó nyílik.
Ne káromold! Jön!

BEPPO
meghajol
Jó! Magadra hagylak.
Lent várlak. Itt időd, ha jól telik,
Nehogy siess! Ráérek reggelig.
El.

PIETRO
kitárja az ajtót, Zilia belép a két asszonnyal.

PÉTER
meghajol.
Úrnőm...

ZILIA
pazar ruhában, sok ékszerrel, mintegy hangsúlyozva, hogy Péter ajándékára nem szorult rá.
Vitéz levente, üdvözöllek.
Várattalak, de rossznéven ne vedd!

GIANETTA
közbeszól.
Imádkozott...

ZILIA
a nőkre mutat.
Barátaim a hölgyek.
Péter és a nők meghajolnak.
Tőlük tudom jó híred és neved.
Házam magányos, szomorú, sötét.
Férfi - mióta férjem elesett -
Nem lépte át elárvult küszöbét.
Imáimat hallják csak a falak...
Kicsit sokáig készülődtem arra,
Hogy érdemed szerint fogadjalak.

PÉTER
Későn ha jő is az öröm - öröm.
Jóságodat, nemes hölgy, köszönöm.
Régóta nem volt részem semmi jóban.
Ha szólhatok...

ZILIA
bólint.
Mi mondanivalód van?
Péter egy pillanatig habozik.
Hallgatsz? Vagy úgy! A hölgyek megzavarnak?

MONNA MEA
Hárman egy ellen!

GIANETTA
Sok az egy magyarnak?

PÉTER
Csiszolt elmétek csípős nyilait,
Szép hölgyeim, rám pazarolni kár.
Fájóbb sebet kaptam gyakorta már...
Elfordul, Kis szünet.

MONNA MEA
Ziliához.
Menjünk talán?

ZILIA
Maradjatok csak itt!
Ha az a szó, melyet kiejtene,
Nem könnyű bók, nem bűvölő zene,
De tiszta és igaz szó, nem hamis:
Miért ne hallanátok meg ti is?
Így van, nemes vitéz?

PÉTER
Így, asszonyom.
A szó, mely ajkamon fakad,
Oly tiszta, oly igaz, mint tenmagad,
Te vagy a szó. Szabad kimondanom
Szép nevedet, szépséges Zilia?

GIANETTA
Hitemre, jól beszél a dalia!
Ziliához.
Ha van a földön valami igaz,
Valaki tiszta: Zilia, te vagy az!

ZILIA
Így már megértjük egymást, jó lovag!
A nők leülnek.
Hallom, beteg vagy, búsulsz is sokat.
És azt hiszed: megenyhülsz bánatodban,
Ha nékem elpanaszlod, mi bajod van.
Hát jó, beszélj! Nem volnék jó keresztény,
Ha nem segítenék a szenvedőn.

PÉTER
A hallgatáshoz több erőm
Van, mint a szóhoz. Ó, ha merném
Úgy elzokogni bánatom, kínom,
Ahogy magános éjszakáimon
A süket vánkosnak, melyen
Hiába nyugtatom lázas fejem...
De nem merem. Gőgös vagy és rideg.
Látom fagyos tilalmát szép szemednek.
Bajom tudod jól. Szólnom hát minek;
Ha nem szabad megvallanom: szeretlek!?
Monna Mea és Gianetta Zilia háta mögött integetnek neki, biztatják.

ZILIA
Egy szót se erről! Megígérted!
Szerelem?

PÉTER
Tiszta és igaz.

ZILIA
Szerelem! Nem tudom, mi az.

GIANETTA
Megmagyarázza és megérted.

ZILIA
Nem! Nem! Ne biztasd!
Péterhez.
Te se fáraszd
Azzal magad, hogy megpuhíts.
Hiába minden! Halld a választ:
Akit szerettem, eltemettem.
Számomra többé férfi nincs.
Nem kell szerelmük. Nem kell a tiéd sem.
A nőkhöz.
Ti ismertétek a derék Orlandót!

MONNA MEA
a kép felé sóhajt.
Mint a falat kenyér, olyan volt.

ZILIA
Derék vitéz volt. Féltett. Szeretett.

GIANETTA
Kérőt azóta hatot vagy hetet
Kikosaraztunk. És megint van egy.
Nerino!

MONNA MEA
Gazdag úr!

GIANETTA
Ahhoz se megy!

PÉTER
Nem engeded a szerelmet magadhoz!
Bősz porkolábod, zsarnokod, az emlék
Nem tűr meg új szerelmest és szerelmét?
Őriz. Vigyáz rád...

ZILIA
Ne vitatkozz!

PÉTER
Fénytől, örömtől elzár irigyen,
Hogy ne lehess többé már sose boldog?

ZILIA
Jaj, hogy szavalsz! A férfi mind ilyen!
Azt hiszitek, segít tirajtatok,
Hogyha kalandra szomjas ajkatok
Legédesebb szavával ostromoltok?
Csak rimánkodni és hazudni tudtok,
Hazugságot sírtok, könnyet hazudtok.

PÉTER
Kemény a vád, nemes hölgy. Higgyed el,
Tudunk mi ennél többet is, ha kell.
Tudjuk viselni, mit a sors reánk mért,
Tudunk harcolni Istenért, hazáért,
Áldozni életet, ontani vért
Egy asszonyért, egy álomért,
Valamiért, ami elérhetetlen.
Tudunk szeretni. Tűrni szárnyszegetten.
Panaszt, keservet, kínt elfojtva állni,
Meg nem inogni, történjen akármi.
Szenvedni némán. Várni árván,
Összeszorított foggal. Hinni mégis,
Hogy kiderül a legsötétebb ég is,
Reánk köszönt a békítő szivárvány
És tikkasztó, soká meddő utunk
Végén a rég várt, boldog óra friss
Örömgyümölcse...

ZILIA
Ez minden?

PÉTER
Tudunk
Nemcsak beszélni, elnémulni is.
Elmondanom ha tiltod, hogy mit érzek,
Hallgatok inkább. És titokba vérzek.

ZILIA
Ki bűne, hogy szeretsz? Ki biztatott
Fényt, éltető hevet keresni ott,
Hol úr a bús sötétség és a fagy?
Jártál utánam - meg se láttalak.
Számodra nem volt egy tekintetem se,
Nem tudtam azt se: vagy-e, és ki vagy?
Vak szenvedélyed maga szülte csak,
Hogy rád nehezedett a balszerencse,
S ráhullt szivedre a fekete fátyol.
Te vagy a bűnös. Engem hát ne vádolj!

PÉTER
Vádolni nem, csupán szeretni merlek.
Való igaz: a bűnös én vagyok.
Te meg ártatlan, mint a gyermek,
Aki ha vét, nem tudja, mit vét.
Nagy bánatom azóta még nagyobb,
Mióta veled szemtől szembe állok,
S tudom örökre elveszítlek ismét.
Hát csak azért mutattad szép személyed,
Hogy fukarul azonnal visszavedd?
Szájad piros pecsétjét, éjszemed
Tüzet ne lássam többé? Mondd, hogy éljek
Hangod vigasztaló zenéje nélkül?
Kis szünet.
Ó, hogyha jönnél hozzám, feleségül...

ZILIA
Nem. Mondjam újra, nem kell senki? Senki!
Se te, se más! Hagyd abba! Hát nem érted,
Hogy nem szeretlek? Nem tudlak szeretni.
Csak szánalomból küldtem érted,
És én vagyok most mégis a kegyetlen?
Nagy a világ és sok a szép nő,
Szebb, szelídebb mint én...

PÉTER
fejét rázza.
Hiába! Késő!
Te vagy számomra az egyetlen.
Te vagy a legszebb. Rútak rútja volnál,
És gonoszabb a kénköves pokolnál,
Tudnálak átkozott hamisnak,
Téged szeretnélek még akkor is csak.
Búcsúzkodón meghajol.
Isten megáldjon!

ZILIA
Sajnállak, nemes
Vitéz. Kívánom is, hogy Isten
Nagy bánatodban megsegítsen,
Hogy megvigasztalódj és elfelejts!
Föláll, a két nő is.

PÉTER
Köszönöm, asszonyom. Megyek.
De mielőtt elhagynám házadat,
Útravalónak tőled, ha szabad,
Hadd kérek egy utolsó, nagy kegyet.

ZILIA
Mit kérsz? Beszélj! Megfogadom,
Nem utasítom vissza mostohán.
Ahogy megadhatom, hát megadom.

PÉTER
Itt Piemontban régi hagyomány,
Sok százados, ártatlan népszokás,
És megható és kedves, szép szokás,
Hogy amikor a vendég útra kel,
Nagy útra, melyről többé vissza nem tét,
A ház úrnője, mint testvért a testvér,
Testvéri csókkal búcsúztatja el.
Hát engem is utamra így eressz!
Csókolj meg, Zilia! Kérésem csak ez.

ZILIA
ijedt, tiltakozó mozdulat. Tűnődik. Szünet.
Várakozás.

PÉTER
Tűnődsz, megadd-e, megtagadd?

GIANETTA
gyorsan.
Bocsánat. Közbeszólnom ha szabad,
Jogos a csók.

MONNA MEA
ugyanúgy.
Torino, Moncalieri,
Egész Piemont vallja: ez szokás.
Mutatja példa százszor százezer.

GIANETTA
A csókot meg kell adni, hogyha kéri,
Ez alamizsna, semmi más,
És megtagadván, Zilia, vétkezel
A hagyomány s a jó erkölcsök ellen.

MONNA MEA
A búcsúzóhoz mért vagy oly kegyetlen?
Erre a csókra nem jő soha másnap.

GIANETTA
Ne nézd gonosz bujálkodásnak,
Incselkedő játéknak pelyhes ágyon!
Mi ez a csók? Kendőlobogtatás,
Baráti búcsú, csöndes isten áldjon.
A kegy, melyet kér, nálunk nem szokatlan.
Add meg te is, miként megadja más!
Illik megadni.

MONNA MEA
Igazad van.

ZILIA
Jó! Megadom, mit a levente kért.
Agárdi Péter, jöszte csókomért!
Int barátnőinek. A két nő eltűnik. Péter boldog föllélegzéssel Zilia felé siet, de az tiltón fölemeli kezét.
Ne még! Egy pillanatra állj meg itt!
Még mielőtt a csóktól elszokott szám
Alamizsnáját néked odaadnám,
Hadd kérek tőled én is valamit.

PÉTER
Máris megadtam. Én nem alkuszok.

ZILIA
Vigyázz! Ki tudja, hátha sok,
Mit csókomért cserébe kérek?
Valóra váltva szép csak az ígéret.
Vakon ígérsz. Hetvenkedel!
Fizetsz-e majd, mikor fizetni kell?

PÉTER
mosolyog.
Kérj! Kérj akármit!

ZILIA
Jó vitéz,
Eleddig könnyű volt a játék,
A drágakő hitvány ajándék,
Legolcsóbb annak, aki adni kész.
Nekem kevés. Több kell nekem.
Ne cifra ékszert, mást és többet adj,
Akkor talán majd megtudom, ki vagy.

PÉTER
Mindent, amit kérsz. Vérem. Életem.
Csak add a csókot! Zilia, mi az ára?

ZILIA
Megadod? Esküszöl?

PÉTER
esküre emeli kezét.
A Szűzanyára!
Pusztuljak el, ha esküm megszegem.
Fegyvert ne forgassak többé csatában,
Pogány rabtartó ostorozza hátam,
Lábam-kezem véresre marja lánc,
Asszony kezétől leljem csúf halálom,
Ha, mit fogadtam mint lovag, nem állom!

ZILIA
Te mondtad. Úgy legyen!
Nyakába borul, kétszer forrón szájon csókolja.

PÉTER
szédülten, rekedten.
Most mit kivánsz?

ZILIA
keményen, kegyetlenül.
A csók után, most, hogy utadra mégy,
Kívánom, három évig néma légy!
Péter, egy pillantás, megrendül.
Amelyre forró ajkam rátapadt,
Szó el ne hagyja addig ajkadat,
Amíg a három év lepergett.
Légy néma! Hallod?

PÉTER
meghajol.

ZILIA
Örömöd, keserved,
Mindazt, mi benned vágy és gondolat,
Álom, harag, reménység, tréfa, gond,
Magadba fojtsd a három év alatt,
Némán viseld, és senkinek se mondd!
Mikor nevetnél vagy jajongva sírnál,
Légy néma, mint a börtön éje,
Mint elhagyott kút moha-lepte mélye,
Légy néma mindig! Némább légy a sírnál.
Magad mondottad, nem felejtem el:
Tudsz tűrni bajt, csapást viselni bátran,
Nemcsak beszélsz, de hallgatsz is, ha kell.
Most kell! A szájadat lezártam.
Kellett a csókom?... Alamizsna?... Kegy?...
Hogy véle holnap már eldicsekedj,
S tódítva cifrázd kalandos meséid?
Hallgatni fogsz! Hallgatni három évig!
Doromboló szerelmi zsoltár
Muzsikájával ostromoltál,
Adtál rubintot és zafírt. Siket
Fülembe sóhajtottál rímeket,
Kértél még asszonyodnak is! Remek!
Sokat kínáltál, mégsem eleget!
Ha állod azt, amit fogadtál,
Szót, hangot eltemetve, némán
Gondolsz keserves három évig énrám:
Mit csókomért cserébe kértem,
A hallgatásodat talán megértem.
Szebben beszél majd minden ékszerednél.
Hallgatsz-e? Mondd!

PÉTER
némán meghajol, indul kifelé.

ZILIA
Levente, jól feleltél!
Függöny



Második felvonás

HARMADIK KÉP

Szín: ugyanaz a szoba Zilia házában. Egy év múlt el. Napsütéses tavaszi délután. Zilia, Gianetta, Monna Mea és Carlotta egy régi dalocskát próbálgatnak, énekük már a függöny felgördülése előtt hallatszik.
Mikor a függöny felgördül, változatlan unalomban a kandalló előtt ülnek, még mindig ugyanazzal az oltárterítővel bíbelődnek, dolgoznak is rajta, nem is.

MIND A NÉGYEN
énekelnek.
"Fáj a szívem, fáj nagyon,
Messze jár a rózsám..."

ZILIA
leinti őket, befogja a fülét.
Rossz! Rossz! Hamis!
Az ének abbamarad.

MONNA MEA
sértődötten.
Hamis?

ZILIA
Szegény dalocska,
Még most se tudjuk!

GIANETTA
mentegetőzik.
Harmadnapja hozta
Messer Nerino, Nápolyból jövet!

CARLOTTA
Az ember, úrnőm mindent elkövet,
Hogy megtanulja a melódiát.
Nevetnek.

ZILIA
Nincs fületek!

CARLOTTA
Van!
Odanyújtja, Zilia megcibálja.

MONNA MEA
sóhajt, megadással.
Kezdjük újra hát!

ZILIA
Figyeljetek rám! Négyen együtt,
Amikor intek, mind, egyszerre kezdjük!
Int.

MIND A NÉGYEN
énekelnek.
"Fáj a szívem, fáj nagyon,
Messze jár a rózsám,
Hírt se hallok, nem tudom,
Visszajő-e hozzám?
Visszajössz-e, édes, szép szerelem?
Nélküled jaj, mi lesz velem?"
Nevetnek.

ZILIA
Lám, így be kedves!

GIANETTA
Szebb vón még, ha lanton
Kísérné egy csinos legény!

CARLOTTA
sóhajt.
Galambom!

MONNA MEA
ugyanígy.
Aki szeret!

ZILIA
szenteskedőn.
Pajkos beszédeinkkel
Öljük időnket, nótázunk, henyélünk.
Az oltárterítőre mutat.
Oltárterítőnk vajmi rég,
Egy éve kezdtük. Nem kész ma se még.

GIANETTA
Jaj, szívből unjuk, Zilia, hidd el!
Elfonnyadunk belé.

MONNA MEA
Klastromban élünk.

GIANETTA
Napestig itthon ülünk.

MONNA MEA
Hímezünk.

CARLOTTA
S hogy máson is jár olykor az eszünk,
Bűnünkül Isten föl ne rója!

GIANETTA
az ablakra mutat.
Nézd, kinn tavasz van. A világ ragyog.
Ó, zöld olajfák! Édes jó szagok!
Ilyenkor lángolóbb a férfi csókja.
És mi a sorsunk? Böjt és kézimunka.
És soha farsang, soha tánc...
Duzzog.
Tőlünk kicsit sokat kívánsz.
Az ablakhoz megy, kinéz.

CARLOTTA
A jámborságot hagyjuk aggkorunkra,
Bús vigaszául csóktalan napoknak!
Odalent az utcán hárfa szólal meg.

GIANETTA
Az ablakon a szerelem kopogtat.
Te meg csak itt ülsz tétovázón, resten...
Nyissuk ki néki! Beeresztem...
Zilia, szabad?
Már nyitja is.

ZILIA
nem tiltakozik túlságosan.
Ne bántsd, bolondos!
Gianetta kinyitja az ablakot. Meleg napsütés tódul be rajta a muzsikával. Egy pillanatig valamennyien a muzsikát hallgatják.

CARLOTTA
kíváncsian.
Ki muzsikál?

GIANETTA
Regös. Gúnyája rongyos.
Sápadt az arca. Meggörnyedt a háta.
Fáradt kezében ócska hárfa...
A HÁRFÁS
most énekelni kezd.
"Egy jó magyar levente,
Legjobb a jók között,
A bús Pannóniából
Itáliába jött.
Itt majd hogy éhen holt,
Olyan szerelmes volt."
A nők nevetnek.
A HÁRFÁS
kis közjáték után folytatja.
"Napestig szomjan-étlen
Az utcasarkon állt,
Úgy várta büszke hölgyét,
Vigyázta ablakát.
És mint a sápadt hold,
Ereje fogytán volt."
A nők egymásra néznek, Zilián egy kisnyugtalanság mutatkozik.
A HÁRFÁS
mint fent.
"És szólt a jó levente,
És esdekelve kért:
Kívánj, kívánj akármit
Egy édes csókodért!"
Zilia és a nők fölugranak. Zilia az ablak felé siet, int Gianettának, hogy csukja be az ablakot. Mialatt Gianetta becsukja az ablakot, a hárfás folytatja a dalt.
"Akármi drágán mérd!
Egy édes csókot kért."
"A gőgös özvegyasszony..."
Gianetta végre becsapta az ablakot. A zene elnémul. Pillanatnyi csönd. A nők egymásra néznek.

ZILIA
Ki az, ki énvelem ilyet mert?
Szaladj, Carlotta, hívd föl azt az embert!

MONNA MEA
Adj néki pénzt, hogy fogja be a száját!

GIANETTA
Majd itt fejezze be históriáját...

CARLOTTA
kisiet.

ZILIA
Gianettára néz.
Az ablakon a szerelem kopogtat?
Inkább a szégyen.
Elfordul tőle.

MONNA MEA
rosszhiszeműen.
Tán nem is neked szól!

ZILIA
A gőgös özvegyasszony? Hát ki másnak?

GIANETTA
úgy, mint Monna Mea.
Véletlen ez. Gonosz találkozás csak.

ZILIA
Az ablakom alatt? Te is tudod jól,
Rólam dalolt a tiszteletlen.
És én, a tiszta, utca csúfja lettem!
Leül, kezébe hajtja fejét, elgondolkozik.
Kis szünet.

MONNA MEA
elábrándozón.
Egy éve múlt, hogy itt járt.

GIANETTA
ugyanúgy.
Katonában
Még jámborabbat sose láttam.
Mikor megkapta azt, miért könyörgött,
A búcsúcsókot...

ZILIA
fölnéz.
Még ti is gyötörtök?

GIANETTA
Tán megszeretted? Fájlalod, hogy elment?

ZILIA
gőgösen.
Kit egyszer láttam, azt az ismeretlent?

MONNA MEA
Azóta hírt se hallottál felőle?

ZILIA
fejét rázza.
Nem én!

MONNA MEA
A hárfás hoz talán.

ZILIA
Mi lett belőle,
Milyen csatákban, merre vitte útja
- Nagy a világ -, megmondani ki tudja?
Azt sem tudom, meghalt-e, él-e!
S hidd el, kíváncsi sem vagyok rá.

GIANETTA
Ha mégis egyszer sorsa visszahozná,
S jönne megint, a régi vágyban égve,
Hogyan fogadnád?

MONNA MEA
Úgy, mint ma egy éve?

ZILIA
fölháborodik.
Hogy szóba álljak véle még?
Ti törtetek rám, hogy jámbor, derék
Vitéz. S hetvenkedőn eljárt a szája.
A csókom nem volt néki szent;
A csúf kalandnak híre ment,
Ma minden kóbor igric kornyikálja!
Az ablakra mutat.
Az ajtó kinyílik, megjelenik Carlotta Beppóval. Beppo rongyos, sápadt. Kezében hárfa. A nők az első pillanatban rá se ismernek.

CARLOTTA
Beppo ez, úrnőm!

GIANETTA
MONNA MEA
Beppo!

BEPPO
meghajol.
Asszonyom...

ZILIA
No lám, te vagy! A kalmár! Most a hárfás!
Előbb hízelkedő, utána lármás
Ingerkedő. Mindig csaló.

BEPPO
szabadkozik.
Ma rom
Vagyok csupán. A régi Beppo romja.
A gaz pogány golyót lőtt bal karomba
Szendrő alatt, hol gazdámmal csatáztam.
Mutatja.
Súlyos sebem nem egy, de száz van.

CARLOTTA
Jaj, száz sebed!

GIANETTA
Ne mondd!

MONNA MEA
Mondd!

BEPPO
füllent.
Kelevéz,
Golyóbis, szablya, dárda, kopja
Nyomán ömlött a vérem. Jaj, nehéz
Időket éltünk Moncalieri óta!

ZILIA
Éltünk?

BEPPO
Gazdám meg én. Mikor kiadtad
Útját, pogányul szenvedett miattad...

ZILIA
De kiheverte. És azóta boldog,
Mióta rólam utcán dalt daloltok?

BEPPO
Csak én daloltam, úrnőm. S csak neked.
Már napok óta itt ólálkodok,
Hozzád bejutni nem tudtam sehogy.
Szolgád kegyetlenül megkergetett...
És ablakod, házad kapuja zárva...
A dal nekem csak arra kellett,
Hogy rám terelje szunnyadó figyelmed.
Most itt vagyok. Nem kell tovább a hárfa!
Összetöri.

ZILIA
Jöttél ravasz mesével, róka, hogy
Rajtad segítsek?

BEPPO
vállát vonja.
Ej dehogy!
Ranzano püspök úr kíséretével
Jöttem magyar tolmácsolónak.
Megléptem itt partján a Pónak,
Apám, anyám itt él a vár alatt.
Gazdámnak elmesélem, láttalak,
S fülébe súgom: nagy a baj,
Még gyönyörűbb vagy, mint voltál tavaly!

CARLOTTA
elragadtatással.
De jól beszél az istenadta!

ZILIA
mosolyog.
Tíz aranyat adj néki, Lotta!

BEPPO
tiltakozik.
Ne is kínáld. Ha lyukas is a csizma,
És rongyos a gúnyám, nem kell az alamizsna.
Van pénzem is még, s van, aki fizet.
A gazdámon segíts, ha van szíved!

ZILIA
Megint én? Mindig én?

GIANETTA
Gazdád is itt van?

BEPPO
fejét rázza.
Az messze jár! Hol a hitetlen,
Hol a cseh zsebrák, hol a német ellen
Távol csatázván pusztít soraikban.
Vásárra vitte százszor életét.
És nemcsak adja, várja a halált,
Néki magát már régen eljegyezte...
A csókod, úrnőm... haj, az volt a veszte.

MONNA MEA
Pogány beszéd ez!

GIANETTA
Fickó, ne bomolj!

ZILIA
Azért vagy itt, hogy káromolj,
S megint a gazdád végzetén zokogj?
Nem katona a gazdád? Sorsa, hogy
Ha hullni kell, hát hulljon is a vére.
Zsoldoshalál ez. Megfizetik érte.

BEPPO
nevet.
Zsoldos? A gazdám?

GIANETTA
Az hát!

BEPPO
Dehogy a'!
Mátyás magyar király úr seregében
A fekete vitézek hadnagya,
Vezér! A nagy király barátja,
Mellette ül tanácsban, estebédben,
Ha poharaznak, vagy ha kocka járja.
Törökverő. Németverő.
Hír és dicsőség, minden az övé ma.

ZILIA
Akkor meg mi baja?

BEPPO
Mi baja?
Majdnem ordítva.
Néma!
Már nem Agárdi... Néma Péter ő!

ZILIA
megijed, megrendül.
Ó! Néma!

GIANETTA
Néma?

CARLOTTA
MONNA MEA
egymásnak súgják.
Néma!
Kis szünet.

ZILIA
zavartan, egérutat keres.
Mely csatában
Vesztette el szavát?

BEPPO
fejét rázza.
Nem, nem csatában.
A szobára mutat.
Itt hagyta... itt veszett el, most egy éve.
Pannóniából visszajöttem érte,
Hadd nézzek itt körül, hogy megtaláljam!
Kinél keressem?

ZILIA
fagyosan.
Tőlem kérdezed?
Ha azt hiszed, hogy itt veszett,
Keresd!

BEPPO
Mióta itt járt akkor éjjel,
Azóta hallgat. Néma.

ZILIA
egy kis büszkeséggel, elégtétellel.
Néma Péter!

BEPPO
Szóra se száját nem nyitja soha,
Úgy ám, nemes hölgy!

ZILIA
Én volnék oka?

BEPPO
Te. Meg a csókod. Méreg volt a csókban.
Attól némult meg.

CARLOTTA
Tisztességtudóbban
Beszélj mi drága úrnőnkkel, te féreg!

GIANETTA
A csókja jó volt. Gyűrűd volt a méreg.

ZILIA
Cudar! Ki főzte ezt a balga vádat?
Te? Vagy a gazdád?

BEPPO
Asszonyom, bocsánat,
A szót te rosszul hallottad talán.
Hadd mondom újra. Néma. Ajakán
Szó nem fakad. Hogyan fakadna vád?
Ha volna szíved... Félek, megharagszol...

ZILIA
Ha volna szívem?... Mondd, mi volna akkor?

BEPPO
Hozzá sietnél. Meggyógyítanád.

ZILIA
Hozzá? Hová?

BEPPO
Pannóniába!

GIANETTA
összecsapja két kezét.
Futóbolond, te!

MONNA MEA
Elmenjen hiába?
Nem orvos ez!

BEPPO
Nemes hölgy, az a jó!
Tudjuk mi rég, hogy jó gazdám baja
Nem is afféle ismert nyavalya,
Mely patikával orvosolható.

GIANETTA
Hanem mivel?

ZILIA
Mondd!

BEPPO
Nem tudjuk, mivel.
Annyit tudunk, gyógyítható. Hogyan?
A némaságának mi titka van,
Beszélni nem tud-é, vagy tudva hallgat,
Mint szerzetes, ki tett nagy fogadalmat:
Azt máig senki sem fedezte fel.

GIANETTA
egy kis gyanakodással Zilia felé.
Furcsa betegség!

ZILIA
röviden
Az.

BEPPO
Ki eltalálja,
Nyelvét mi oldja meg, mi írja van:
Jutalma százszor száz arany...
Megadja Mátyás, magyarok királya.

GIANETTA
Jaj, százszor száz arany!

ZILIA
Az tízezer.

CARLOTTA
Jó volna tudni, hol van az a szer!

MONNA MEA
Kutatni kéne!

BEPPO
Ej, kutatta már
Egy év alatt sok-sok tudós szamár,
Doctores medicinae... sok!
Incisorok, physicusok,
Jöttek tűvel, kenettel, késsel is,
Főztek, kavartak sok százféle friss
Panaceát, tincturát, mixtumot.
Segítni rajta egyik sem tudott.
Mind meggyötörte, megkínozta csak.
Tenger szavuk, fontoskodásuk, olcsó
Vetélkedésük csakis arra volt jó,
Hogy rajt latinul hajba kapjanak.
Amit javallt a horoszkópium,
A csillagok jó konstellációja,
Rajt nem fogott, lepattant nyomba róla.
Hiába volt a kén, az ópium,
A só, a víz, a füst, a gőz, a tűz és
A kés, mely ingyen vett belőle vért,
Ráolvasás, imádság, ördögűzés
Csak falra borsó; egy dénárt sem ért.
Bűvös körök, idézett szellemek...
A néma egyiknek se látta hasznát.
Hiába volt a sok százféle meddő
Próbálkozás...

ZILIA
És most mi mentse meg?

BEPPO
Megmondom, úrnőm, ha megengeded:
A szerelem. Vagy a ravaszság.
Leghamarabb meg: együtt mind a kettő.
Téged szeret. Te meg ravasz vagy...

ZILIA
fejét csóválja.
Hogy hízelegsz!

BEPPO
Akard! S a néma hadnagy
Bizony meggyógyul, és beszélni fog.

ZILIA
egy kicsit megzavarodik.
Bolond beszéd ez!

GIANETTA
Meg kell vallani,
Bármily bolond, van benne valami.

BEPPO
Ha sikerül, magadnak hódítod.
Mátyás királyt is, fél világ királyát.
Varázsodat ünneplik és csodálják,
És büszke lesz egész Itália rád!...

ZILIA
Ha sikerül...

MONNA MEA
De szép is volna!

GIANETTA
Én,
Ha Zilia volnék, megkísérteném.
Hír és dicsőség... kinccsel, szörnyű halmaz
Arannyal Mátyás bőven megjutalmaz...

ZILIA
Ha sikerül...

BEPPO
Teneked sikerülhet.
Megcsókol akkor, és jobbjára ültet,
Gyöngyömnek, édes húgomnak nevez
Olasz Beatrix, nápolyi királylány,
Ki ott a trónon ül... Udvarhölgy is lehetsz
Még udvarában...

ZILIA
Ne kísérts, te sátán!
Mi lesz velem, ha áldás nem fakad
Varázslatomból? Rám tapad a szenny...

BEPPO
Ha nem bízol magadban, el se menj.
Bizony, veszélyes ez a föladat,
Nem mondtam eddig...

ZILIA
kíváncsian
Lám! Mi fenyegetne?

BEPPO
Ha nem szólal meg a levente,
Setét Lajos elmetszi nyakadat.

ZILIA
Setét Lajos?

BEPPO
Mátyás bakója.

GIANETTA
Ádáz! Elébb nem tudtál szólni róla?

ZILIA
Mért metszené el?

BEPPO
Tiszta munka!
A hercehurcát a király megunta.
S kemény szavával meghozta a törvényt:
Jó hadnagyát hiába ne gyötörjék.
Kinek csütörtököt mond rongy tudása,
Kudarccal ingyen többé el ne fusson,
Setét Lajos kemény kezére jusson,
Bitó tövében sírját maga ássa.

ZILIA
kíváncsian
Nincs kegyelem?

BEPPO
Cudar nagy ára van.

ZILIA
Mondd, mi az ára?

BEPPO
Húszezer arany.

ZILIA
elismerőn bólint.
Szép, szép. Nagyon szép.

GIANETTA
kis csodálkozással.
Nem mindegy-e, mennyi?

ZILIA
egyszerűen.
A föladat csak most kezd érdekelni.

GIANETTA
szörnyűködőn.
Zilia, bolond vagy?

ZILIA
Miért volnék bolond?
Ha a siker nem ölbe hullt ajándék,
Merés jutalma - akkor szép a játék!
Beppóhoz.
Hiszed, hogy meg tudom gyógyítani? Mondd!

BEPPO
Hiszem! Tudom.

ZILIA
Szememre vessék,
Hogy nem segítek ott, ahol tudok?
Híre bajának hozzám eljutott,
Írt vinni rája jámbor kötelesség,
Jótétemény. És Mátyás néma hősét
Szólásra bírni érdem és dicsőség!
Lennék az ég követje... drága vendég!
Beatrix mellett udvarhölgy lehetnék,
Mihelyt szavamtól gyógyul a beteg,
Ha sikerül...

MONNA MEA
Ha sikerül...

GIANETTA
S ha nem?

ZILIA
vállát vonja.
Setét Lajos lábához hull fejem,
Vagy húszezer arannyal fizetek
Kudarcomért...
Kitör.
Carlotta, utazunk
Pannóniába!
A két nőhöz.
És ti elkísértek!
Carlottához.
Kocsit, lovat, megbízható cselédet
Keríts!

BEPPO
S három-négy fegyverest,
Ki őrködik, mikor leszáll az est,
S kóbor kalandorok rabolni járnak.

GIANETTA
megrémül.
Mikor megyünk?

ZILIA
Mikor? Amíg
Felkészülünk, eltart néhány napig.

MONNA MEA
Mi van ma?

GIANETTA
Hétfő.

ZILIA
Indulunk vasárnap.
Elgondolkozik.

CARLOTTA
gyáván.
Rablók! Kalandok! Félek!

GIANETTA
ugyanúgy.
Meghiszem!

CARLOTTA
Jaj, nem utaztam soha még!

MONNA MEA
Mi sem!
S ha elveszünk? Jaj, izgatott vagyok!

CARLOTTA
Együtt veszünk el mind a hárman.

GIANETTA
Pannónia! Az ember megfagy ott!
A jégmezők... A jéghegyek!...

BEPPO
Amire odaérsz, Madamma, nyár van...

ZILIA
hirtelen elhatározással, majdnem csak magának.
Igen, ez így jó! Nagy utam előtt <