Turi Dénes:
Egy lélek pillanatképe

Ülök az erkélyen eme csendes, hűvös éjjelen,
Nézve egy csillagot, melynek szépsége végtelen.
Csend honol mindenfele, mintha megállt volna az idő,
Az utcán egy magányos ember, boldogságot kereső.

Az éjszakát csak néhány gyertya fénye töri meg,
Ez ad kis meleget, vigaszt egy ember zavaros lelkének.
Nézem a gyertya fényének táncoló, könnyed játékát,
Talán így keresve a szívnek, léleknek megnyugvását.

Nézem újra a csillagot, melynek ragyogása magával ragad
Lelkem szállna felé, mely a szabadság szeretetéből fakad.
Testem elernyed, lelkem szárnyal messze-messze az ég felé,
Itthagyva e zord, őszintétlen világot ha tehetné.

De jön egy ésszerű, határozott, erős gondolat
Az élettől kapott sok szépet és jót nincs mi lerombolhat.
Menekülni, elbújni önmagunk és a világ elől nem szabad
Ha így teszünk, a múltunk sebe újra és újra felszakad.

Életünket végigkíséri a boldogság-szomorúság, nevetés-sírás
Magányon, csalódáson, fájdalmon felülkerekedni egy kihívás.
Minden rosszban van valami jó is, ez nem egy tévhit,
Szeresd aki megérdemli, de ne becsülj le, ne nézz le senkit!