Bajó Sándor:
Ne változz meg

Igéző szemeid tükrében ég,
Lelked lényege, mi odalett rég.
Nem káprázatodat szerettem én,
Szépséged csupán múló tünemény.

Köd fedte, mélyre, rejtve zárt világ,
Az, mit szívem oly hevesen imád.
Bújtatod a jót most mások előtt,
Meghasonulásod fejedre nőtt.

De az volt nekem az igazi lény,
Szomorú létemre tavaszló fény!
Azt hiszed jobb, ha húzol egy falat!?
Féltelek, kérlek, ne játszd meg magad!

Erőlködve adod mások arcát,
Angyalod, ellened vívja harcát.
Ismerlek Téged, jobban, mint hiszed,
Tudom, utad most rossz felé viszed...