Selmeczi Timmy

Nélküled!

Te nem lehetsz velem,

Nem akarom, hogy te is gyűlölj!

Szeretnélek megóvni magamtól,

Ha közel engedlek, rájössz milyen vagyok,

És én ezt nem akarom!

Reménytelen, tudom,

De várj míg megváltozom,

Várd ki, hogy közelembe jöhess,

És várd ki azt az időt, mikor minden jobb lesz!

Én megvárom és remélem te is.

Lehet, lesz jövőnk, de most még nincs!

Gajdó Zoltán:

Álmomban láttalak

Láttalak álmomban, 

És nem volt köztünk semmi,

Mi elválasztott volna.

Feléd rohantam,

Hogy veled lehessek 

És élveztem a jelent,

De csak álmodtam…

Álmomban minden összejött,

A véletlenek is a kezemre játszottak,

Ahogy a folyók találkoznak, 

– Oly nagy volt az örömöm –

Úgy kerültünk össze, 

És minden szép és jó volt,

S ami nem, az is értelmet nyert – 

Az lett az értelme, hogy találkoztunk, 

És egy pillanatra boldog voltam – 

De csak álmodtam, csak álmodtam…

S nem maradt más, 

Csak ébredés után a vágy,

Szapor Szilvia:

Szeretnék valakit

Szeretnék valakit, akivel ébredek

Egy olyan valakit, ki letörli könnyeimet, 

Ki meggyógyítja fájó szívemet.

Szeretnék valakit, aki mellettem áll 

Aki bármi van is kitart mellettem,

S örökké, örökké velem marad.

Szeretnék valakit, ki megért 

Akkor is, ha feje tetejére áll a világ,

Kit szívem régóta keres már.

F. Bozó Éva:

Akkor maradj vele...

Beszéltem Vele! 

Mióta TE létezel,

Fogadkozik is. 

Nem jár eszébe MÁS. 

Mikor RÁD GONDOL 

legszívesebben

indulna Hozzád.

Igent mondtál.

Már nem gondolhat Másra,

CSAK RÁD!

Akkor maradj Vele

ha Te is

Ugyanennyit GONDOLSZ

RÁ!

Ha jönnél felém...

Ha jönnél felém, mint enyhe szellő

és simogatnád az arcomat 

megérteném te félve jövő, 

a benned dúló harcokat.

S ha jönnél felém mogorva széllel, 

és cibálnád bőszen hajamat, 

rád nevetnék én mit sem sejtőn, 

feléd nyújtva az ajkamat.

És jöhetnél felém vad viharral, 

mint őrjöngő, jeges fergeteg, 

két kezed szelíden lefognám, 

eléd borulva, reszketeg.

Mert nincs oly álca, mi elválaszthat 

egymástól, szerető szíveket, 

mit belül hordunk, az számit csak, 

nem rejtheti el fergeteg.

Amalina:

Édes szabadság

Édes a rabság

mely a szabadság:

Isten óvó-figyelő tekintete előtt

szabadon ropni

a lepke-táncot.

Mihályi Réka:
Miért?

Miért nehéz az embernek kifejezni önmagát?
Miért érezheti barátja mellett mégis a magányt?

Hogyan mondhatja valakinek úgy a szavakat,
Hogy azok ne csak olyanok legyenek, mint egy üres szavalat?

Minek jó az, ha gondolkodik az agyunk,
Ha közben barátainkkal ellenségek vagyunk?

Miért nem tudunk mindig olyanok lenni,
Amit tényleg akarunk, azt kimondani és tenni?

Miért csak a múltbeli pillanat után futunk?
Miért nem teszünk valamit, mikor még tudunk?

Miért hallgatunk mindig, ha beszélnünk kéne?
Miért állunk megsértve, ha ugrálnunk kéne?

Miért mutatjuk egymásnak hamis arcunkat?
Önmagunkat legyőzve kezdjük újabb harcunkat.

Miért bántjuk egymást, ha ez magunknak fáj?
Csak nem mondunk ki szavakat, csak elnémul a száj.

Miért alszunk nyugodtan, ha semmi sincs rendben?
Miért nem kiáltunk bele, az örjítő csendbe?
 

Hegyi Gabriella:
Álmomban

Folyó partján homokban tündérvárat álmodtam.
Fogtam vödröm, kislapátom,
várnak tornyát máris látom. Tornyán zászló: árvalányhaj,
benne gyufaszál királlyal
báltermében tücsökzene, folytatódhat még a mese?
Ások hozzá vizesárkot,
benne aranyhalat látok.
Eldugom a horgászbotom,
aranyhalat élni hagyom.
Kicsi hal lett a barátom,
teljesíti kívánságom!
Vajon mit is kívánhatnék,
zöld mezőre tarka lepkét?
Házunk elé kispatakot,
nyáridőre fényes napot?
Most már tudom, azt kívánom:
örök legyen tarka álmom!

Jagos István:
Köszönöm

Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
Köszönöm hogy a jó útra tereltél.
Köszönöm, hogy elmagyaráztad,
Én vagyok a sikereim kovácsa,
S ne adjam fel semmiképp.

Köszönöm, hogy erőt adtál.
Ha "mélyen" voltam vigasztaltál.
Általad szembenéztem magammal.
Köszönöm a türelmedet,
Hisz` másoktól nem kaptam meg.
Ezt nem tudom kifejezni szavakkal.

Köszönöm, hogy megmutattad,
Az utat, amit rég kutattam,
Amely végén ott a fény.
Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
És köszönet újra mindenért.

Torma Csaba:
Késő

Már késő az idő mindenre,
olvasni, zenélni, bármire,
elkéstem, elmulasztottam,
elszálltak a percek, elbuktam.

Kirepültek kezeim közül,
hiába fogtam görcsösen,
minden akartam lenni,
semmi sem jött könnyen.

Juhász Magda:

Pörögj, forogj...

Pörögj, forogj kis virág,

táncoltat a szellő,

de jó, hogy újra itt van

ez a kis tekergő.

Meglibbenti a szoknyánk,

hajunkat borzolja,

mégis vidám a kedvünk,

senki nem korholja.

Samu:

Látomás

Feljött a hold tündöklő sugára

A föld csillagokkal borított egén,

Mint égi csodák tündérleánya

Ragyog a világ tetején.

Elértem a ringó búzatáblák

Messziről csillámló tengerét,

Megláttam a napnak sápadt foltját

S a felhők vakító fehérjét.

Láttam lombos erdőt, zöldellő virágot

Szelíd gesztenyefát és hatalmas lápot,

Fölvette a természet legszebbik ruháját

Juhász Gyula:
Mese

Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...

Flammerné Molnár Edit:
Jó reggelt!

Jeges éjszakánk volt, amely csontig hatol!
Ó napocska bújj ki, már a felhők alól!

Reggel van már régen, mindenki téged vár!
Elaludtál? Vagy tán, szégyenedben elbújtál?

Gazdagon áraszd ránk éltető sugarad!
Gondozd földünket, hisz annak ura vagy!

E világ nélküled, semmit nem ér nekünk!
Lét elemünk a fény! Csak veled élhetünk!

Tekints napunk reánk, s boldogan ébredünk!

Láthattok ott fenn, egy nagyon öreg új világot,

Festményt, mit a Hold szúként egy helyen már kirágott,

Porként söpörve szét asztalán a csillagokat,

Bearanyozva vele minden éjszakátokat.

Vajon ez a nagy óriás miért időtálló

Miért nem szövi be testét soha a pókháló?

Miért vagyon odafenn nyugalom, béke és rend

Miért érti meg egymást a sötétség és a csend?

A válasz ott az égen ott hever a szemed előtt,

Ott volt az mindig, akár tegnap vagy tegnapelőtt,

Olvasd el és mondd el az írástudatlanoknak,

A vakoknak is, és az irigy szomszédaidnak:

Mert odafenn, a kiscsillag jól megfér a naggyal,

A Hold, öldöklés helyett, fogócskázik a Nappal,

A halovány fény soha nem irigy a tündöklőre,

Tudja azt jól, ő is fényes lesz majd esztendőre.