Jenei Dániel:
Két ölelő kar
Két ölelő kar,
De vajon e kettő mit takar?
Melyek tavasszal élénkek s félénkek,
Nyáron zöldek, békések,
Ősszel színesek vidámak,
Télen ruhátlan fáznak.
Köztük oly kék a harmadik,
Szebb látvány annál nem adódik.
S bárhová vigyen utad,
A szíved mindig itt marad.
Ahogy nézed kék ruháját,
Csodálod minden fodrát, rojtját,
Elnézed őket elmélázva
És tovább ballagsz mosolyogva.
Bogár Lilla:
Nem merlek szeretni...
Nem merlek szeretni,
Mert félek, hogy bántasz.
De nem tudlak feledni,
Kételyben tartasz!
Nem merlek szeretni,
Félek az érzésektől,
Hogy ne tudjak csalódni,
És ez megvéd ettől.
Nem merlek szeretni,
Pedig szenvedek hiányodtól.
Csak rád tudok gondolni,
A szívem hozzád pártol.
Nem merlek szeretni,
Mert tudom, nem szabad,
Nem szabad szeretni,
Hisz nem vagy egymagad.
Sopánka:
Fogom a kezed
Ne féljél kedvesem,
Itt vagyok Veled,
Reszketve életem,
Fogom a kezed!
Vágyom Rád nagyon,
Csodálom a szemed,
Szeretlek csillagom,
Fogom a kezed!
Őrzöm a lelkedet,
Itt vagyok Neked,
Vágyom az életedet,
Fogom a kezed!
Állandóan mondom,
Itt vagyok Veled,
Várok Rád folyton,
Fogom a kezed!
Aigner Kitti:
Szeretnék könnycsepp lenni
Egyszer egy napon meg fogod tőlem kérdezni,
mi a fontosabb nekem, te vagy az életem!
Azt fogom válaszolni, hogy az életem!
És Te el fogsz tőlem menni anélkül, hogy tudnád,
Te vagy az életem.
Fáj a lét, a létezés, a lefekvés, az ébredés, fáj a múlt, fáj a jelen,
mindez azért, mert Te nem vagy itt velem.
Fekszel a fűben és eljön a szél, megérint, és halkan mesél.
Valóság nincs, Te nem létezel, az élet csak álom, ne feledd el!
Heiner Ágnes:
Vele
Volt mikor múzsám ihletett
Volt belőle mindig ezer
Most is van egy lovag
Kitől jönnek a szavak
Bár ez most más
Igazi szerelmi hatás
Vele nem ér fel ezer múzsa sem
Ő az egyetlen kedvesem.
Megidéz és megbénít
Igazán megszédít
Ránézek és kívánom
Ajkát, csókját ajkamon
Ölelő karját, édes illatát
S teljesítem minden óhaját
Mert nélküle elvesztem ihletem
S vele együtt az életem.
Seifert Péter:
Az én szerelmem
Az én szerelmem igaz, emberi,
nem költők szerezte, idilli dal;
küzdelmekkel, fájdalmakkal teli
mindig kavargó, bájos zűrzavar.
Az én szívemet átjárja a vágy,
szerelmem féltő, s egyben féltékeny,
és ha az éj bíbor véredtől lágy,
néha elragad bűnös önzésem.
Az én szerelmem máris félelem,
pedig alig ismerlek még téged,
félek, nem leszel mindig velem,
egyszer talán elsodor az élet.
Az én szívem gonosz, mert reméli,
hogy örökké mellettem lesz helyed,
hogy te sem tudnál nélkülem élni,
ahogyan én se tudnék nélküled.
Az én szerelmem örök kétségek
vívódó nagy csatája a szívben;
ettől lesz édes íze a vérnek,
mely lángolva lüktet ereimben.
Szégyellni kéne magamat, érzem,
de ellene semmit se tehetek,
inkább ez jelenti büszkeségem,
mert ember vagyok! Én így szeretek!
butterfly:
Csillagfény
Esti holdfénynél álltam és egy csillagot láttam
A csillag fényesen ragyogott, eltakarta még a napot
Fényesen tündökölt és ragyogott, a boldogság rám mosolyodott
A kicsi csillag még most is tündököl, a szívem boldogan énekel
Nem engedlek soha el! Nem engedlek soha el!
Boldogság az életem, nem veheti senki el!
Nem veheti senki el!
A szívem mindig tűzben ég, élteti a csillagfényt!
Élteti a csillagfényt!
Szalai Alexandra:
A boldogság útja
Szerethet minden ember, de aki nem mer,
fallal védi szívét, lelkét, s életét.
Védi, s óvja, minden bajtól, bútól,
megóvja életét, s kis burkában bujdokol.
Boldog így viszont sosem lehet,
mert ki szívét fallal védi, az életét boldogtalanul éli.
Jó, s boldog élete, csak annak lehet,
ki burkát szétrepeszti, falait leereszti.
Mert aki kitárja szívét, s beengedi a fényt,
talán baj, s bánat éri, de életét boldogan éli.
Zakota Fruzsina:
Szerelem
Mily szép szó is ez.
Gyönyör, mit szívemben érzek.
Immár a szörnyű viharnak vége,
Boldogság árad mindkettőnk szívébe.
Utunk mostmár el nem szakadhat,
Ha lemaradnék, ne hagyj el,
Vigyél magaddal!
Tartsd a lángot, mit féltve őriztem,
S Veled leszek bárhová is mész el nékülem.
Kiabálnék, hallja minden ember: Te vagy az Egyetlen!
Kiáltom szét az egeknek: Édesem, Szeretlek!
Szabadka Judit:
Kicsi szívem...
Kicsi szívem érte dobban,
Álmomban őt látom minden pillanatban...
Látom őt, ahogy áll, s szerényen mosolyog...
Mámorítóan édesen, ahogy tőle ez megszokott...
Átalszom a nappalt, s várom újra az éjszakát,
hogy újra láthassam édes pofiját...
Nála helyesebb férfit nem láttam még a világon...,
szemében elveszve csakis ezt kívánom...
még szerelmünk tiszta és ragyog,
mint a tündöklő Nap..
.
Még mosolyunk őszinte, s nem hervadt...
Addig...
Csókokkal borítsd szerelmes szívemet,
s el ne eressz, mert egyedül félek...
s téged is féltelek...
Csak veled, csak is érted élek...
Szentgyörgyi Dávid:
Versike neked
Gyere közel
Szorosan ölelj
Szeress kedvesem
Fogdd kezem
És légy velem
E csendes éjjelen
Jöjj velem
Én vezetlek
Kövess hát engem
Elviszlek téged
Egy csendes helyre
Mely nekem
Az én mindenem
Megleplek
Szerelmem
Egy kedves
Meglepetéssel
Csak neked
Hunyd le szemed
Tárd ki szíved
És képzeld el...
Hogy minket
Elönt örökre
A szerelem
Az én szívem
És a lelkem
Melyet adok neked
Fogadd el kérlek
Élj velem
Légy enyém
Mert az életem
Tiéd egyetlenem...
Sidó Judit:
Csókodért kesergek
Simogattam lágyan,
Átöleltem őt bátran
Szívem minden szeretetével,
De ő nem számolt vonzalmam hevével.
Magam se tudtam miért csináltam,
Lelkem minden titkát elé tártam,
De csak úgy, hogy én tudtam az igazságot,
Hogy többet érzek iránta, mint barátságot.
Egyik pillanatban érzem magamban az erőt,
Mikor felfedem, hogy szívem szereti őt.
A másikban már hazugságon kapom magam,
Mert a valót megbolygatná szerelmes szavam.
Rettegek minden egyes napon,
Hogy végül elmondom,
Mi szívemet tépázza szüntelen,
Hogy érte szerelmem töretlen!
Csak csókjára vágyódik magányos szívem,
S szüntelenül kiált érte rímem.
Ő volt az egyetlen kincsem e világban,
Végül mégis beleszerettem e hű barátba!
Remélem egyszer lesz olyan alkalom,
Mikor őt lágyan megcsókolhatom.
Remélem, az a pillanat soha sem múlik el.
Csak egy csókot, nekem csak annyi kell!
Tolnai Viktória:
Vállalom
Az élet csak egy állomás,
A halál egy új kezdet,
Minden tett egy vallomás,
mit az emberek tesznek.
A lét csak káprázat,
másodpercek tánca;
hol Mennyország,
hol a Pokol tornáca.
Álmok és vágyak
szunnyadnak benne,
Nem is élvezném,
ha tökéletes lenne.
Szenvedélyek harca
mozgatja a létem,
S néha megkapom,
mit a Sorsomtól kértem.
Sok az árulás,
a könny és a bánat,
De annyi szép van még,
mi magára várat.
Minden nap
egy újabb kicsiny kezdet,
Minden egyes nappal
új életet kezdek.
Nem nézem a múltat,
Sem a bizonytalan jövőt;
A jelenért vívott harc
ad újabb erőt.
Megtanultam,
hogy nem szabad feladni;
A rosszat
el kell tudni feledni.
A múlt árnyait
sötét sírba temetni,
A régmúlt fájdalmakon
könnyű szívvel nevetni.
Egy újabb mosoly
születik az arcomon,
S az eljövő holnapokat
is bátran vállalom.
Nagy Sándor:
Örök Szerelem
Tudom, mostanában furcsa voltam,
még csak nem is közeledtem feléd.
Keserű voltam és olyan komoly,
álmomban minden sötét volt és komor.
Egyetlen fény van az életemben,
mely ragyogást ad a sötét világnak.
Mely boldoggá teszi az életem,
s ez a fény, te vagy kedvesem!
Melletted mindig boldog vagyok,
s nem állhat közénk senki,
még az idő is megáll,
nem indíthatja el semmi.
S ha netán valami nyomná a szívem,
őszinte leszek hozzád,
mert tudom, meghallgatsz és átölelsz,
míg világ a világ!!!
Kulcsár Eszter:
Képzelgő
Csak képzetem, hogy létezel,
Hogy esténként mellettem lélegzel,
Csak képzelem, hogy érezlek,
Várom mikor érkezel.
A képzetem világa űz
Hol minden érintéshez vad vágy fűz.
Ahol lángra lobban a tűz,
Nincs Isten ki innen elűz.
Elkábított a szerelem,
Képzetemben itt élsz szüntelen,
Ahol forróság melenget,
Hol kitárhatom lelkemet.
Mit akkor éreztem, fűt
Emlékeink súlya néha agyonüt.
Szívem egyre nehezebben tűr,
Lelkemben csak növekszik az űr.
Mert minden szó csak képzelet,
Néha elakad a lélegzet,
Szembesülök a tényekkel,
Hogy Te már többé nem leszel.
Tóth Beáta Mária:
Mire gondolsz, ha rám nézel?
Most boldog némaság
Csend ölel át minket.
Hallgatsz, hallgatok,
S szemedben keresem,
Mire gondolsz vajon,
Mikor engem nézel.
S mondd! Miért jó, ha én nézlek?
Mondd, hogy szeresselek!
Hagyd, hogy veled legyek!
Mondd, hogy öleljelek!
Hagyd, hogy tiéd legyek!
Elmerülve az érzésben
a szavak bennem peregnek,
Sok kérdés...é n kérdezek,
De nem jön rá felelet.
És mindig önmagam ismétlem,
De nem tudom elégszer
Mondani, hogy mit érzek,
S még ha mondanám is,
De nem lehet,
Ezért százszor leírom,
S ha kell, ezerszer, hogy
Szeretlek... szeretlek...
Takács Henrietta:
Vágyálom
Az idő múlik, elszáll tova,
De a vágyálmok soha!
Költők mondják, róják lapra
Legszebb azaz álom, mi
Nem valósul meg semmi áron
Te elhiszed, de én soha,
Hiszen az Én álmom
Nem egy csoda!
Álmom kérded milyen csoda?
Mondom Neked ez nem csoda!
Mert a csoda nem élt soha,
Csak az álom mely valós
Lehet s nem egy lázálom,
Hiszem, ha álmom
A Te álmod is.
A valóságban élhet tova,
Kitárul az Ő kapuja
Mi belépünk ketten oda
Talán rá jössz Te is, nosza
Vágyálomból valóság lett,
Nem pedig egy csoda!
F. Bozó Éva:
Nem tudhatod, mennyit ér?
Már
panasz van a Lányra.
Sajnáltatod Magad?
Ideje korán
NE ITÉLJ!
Nem tudhatod,
hogy szelídítés után
MENNYIT ÉR!
A lovat betörik.
A Lányt szelídítik.
Nem biztos,
hogy egyiknek is,
másiknak is
HASZNÁL A SZÉP SZÓ.
De
a Gazda
sosem firtatja,
mitől vált kezessé a LÓ,
engedelmessé az ELADÓ!
Gyóni Géza:
Szomorúság
Én hozzám is beköszöntött
Az első vig napsugár.
Kiváncsi tán, hogy mit csinál
Ez a fakó, bús madár.
Fényt derit a szürkeségbe,
Csillog, villog, csalogat -
Úgy szeretné földeritni
Búbánatos arcomat.
Maradj csak kint, jó napsugár,
Hirdesd másnak a tavaszt -
Bús szivembe ragyogásod
Jókedvet már nem fakaszt.
Elkomorul a kis sugár,
Rezeg, rezeg kínosan -
És a függöny nyilásán át
Szomorúan eloson.
Aztán újra rám borul a
Fojtó, árnyas szürkeség -
És a tavaszt ugy várom már,
Mint aggastyán a mesét...
Egri Artur:
Te
Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy kenyér vagy? Búza?
Barna rozscipó,
Miből maszatos képű
Kisgyermek enni kér?
Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy víz vagy, puha kristály?
Egy forrás, amely odakint vár,
S csacsog, de soha nem felel?
Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy te vagy az a Szó?
A Szerelmes és Megátkozó,
Megnyugtató és mindig Változó?
Mit mondjak néked, rólad el?
Csak annyit: jó, hogy létezel.
Me Mo
Barátság:
kölcsönös bizalom, szeretet és összhang,
cinkos összehunyorítás, kacagás és kaland,
bátorság és erő, ha rosszul érzed magad,
menedék, ha a világ sebet ejtett rajtad.
Szürke ködbe vontak fáradt gondolatok?
Villámlik az agyad és a véred forrong?
Nézd, az égen napfény és szivárvány csillog;
mert barátod szeme közben rád mosolyog!
Nem kellenek szavak, ő mégis ért Téged,
nem mérlegen méri a jót és a szépet,
lelke melegében felolvad a szíved,
szeretet-napsugár mindent oly széppé tesz.
Bárcsak én is tudnék ennyi mindent adni,
napod széppé tenni, szíved melengetni,
amikor gondod van, Téged segíteni,
meleg szeretettel adni, adni, adni!
2006.04.02
Juhász Orsolya:
Fejemben kavargó gondolatok
Voltak percek, mikor azt hittem,
ősztől itt leszel majd mellettem,
de ma romba dőltek álmaim,
s nem maradtak, csak vágyaim.
Kínoz a csönd, mely körbe vesz,
mosolyod lassan a ködbe vesz,
már csak árnyékod látom,
Téged nem, hiába is várom...
Fáj, hogy így alakult,
azt hiszem beléd szerettem akaratlanul,
de nem vagyok benne biztos egészen,
mert ilyen nem fordul elő csak a mesében...
És most itt ülök a szobámban egymagam,
ebből az űrből nem jutok ki egyhamar.
Minden erőmmel azon vagyok,
hogy mosolyogjak ha "pofont"
kapok.
De Te sohasem látod majd rajtam,
hogy szívem bánatos miattad,
mert attól jobb színész vagyok,
senki sem látja rajtam, amit nem akarok!
Bognár Zoltán:
Csillag
Ahogy egy csillag ragyog szerelmem éjszakai egén,
Miközben az igazak álmát alszom, oly gondtalan
Úgy csillan meg a fény, tündöklő, éjfekete szemén
S reménnyel telve mondom ki nevét, oly boldogan.
Csak ragyogj még sokáig szerelmes csillagom,
S nézlek majd álmodozva minden éjjel én,
Édes suttogásod hajnalig hallgatom,
S fekszem sóvárogva lelkednek lágy ölén.
Nem tudom...
Edit, H, 2006-05-22 15:22
...
Te vagy az…, ugye…?
(Igen…)
Mégiscsak létezel…
(Kételkedtél…?)
Mindig is tudtam…
(Hívtál…)
Hogy mondjam el…?
(Próbáld meg…)
Nem vagyok rá képes…
(Ez nem igaz…)
Vagy talán mégis…
(Akkor mondd…)
Szeretném mondani, csak…
(Csak félsz?...)
Csak félek…
(Miért?...)
Mert szép…
(És még milyen?...)
És puha… bársonyos meleg… simogató…
(Mosolyogsz…)
Visszaadta a mosolyom…
(És könnyes a szemed…)
Nem akarok sírni többé…
(Hát ne tedd…)
Nem fogok sírni többé…
(Beleszerettél...?)
Jó érzés, mikor fogja a kezem…
(Beleszerettél…?)
Hiányzik, mikor nincs velem…
(Beleszerettél…)
Nem is tudom…
(Én küldtem neked…)
Te küldted nekem...?
(Csak higgy benne…)
Te küldted nekem…
(Mosolyogsz…)
Visszaadta a mosolyom…
(És nem könnyes a szemed…)
Megbocsátom neked
Edit, H, 2004-08-02 11:24
Büszkén honol bennem a csend…
Gondolatba fúlnak a percek,
Ahogy lomhán, ólomlábon telnek,
S én megbocsátom neked magányom...
Tétova óda csüng ajkamon,
Ahogy magamban nézlek...
Félek meglátni, hogy igaz,
Élek ugyan, de csak
Hamis vigasz
Nekem léted…
Úgy dajkálom szívem,
Mint vétlen gyermeket,
Ki e világra nevetve
Jöhetett,
Mégis oly hamar tanult sírni,
Mint ahogy én tanulom jövendő emléked…
Fáklyaláng voltál,
Millió apró kis szikra énekelt neked,
Táncot járt velem fényük,
Csak úgy zengett nevetésük fülemben,
Mint vad, hullámzó szimfónia,
S én elhittem,
Egy lélekként talál ránk
Egy furcsa, szent harmónia…
De keserű, ahogy most hallgatsz…
Nem értelek, nem értesz,
Úgy ballagsz mellettem, mint árnyékom,
De csak hűvös leszek tőled,
Elszököm mellőled,
Lassan, hangtalanul…
S bennem a lélek új nyelvet tanul,
Ahogy magamra hagy
A felém lökött szó…”szeretlek”…
Mondd Kedves...
Idaho, K, 2004-11-30 07:34
Csak egyszer, ha hallanám el nem mondott szavaid...
Mondd Kedves, mit művelsz velem?
Pedig csak ölembe hajtod fejed,
S én nézlek csendesen.
Belül mégis megremegek,
Valami mély szeretet omlik el bennem,
És kérdezem magamtól: mit művelsz velem?
Mondd Kedves, mit művelsz velem?
Mennybe, vagy Pokolba küldöd lelkem?
Mikor füledbe súgom, szeretlek,
Úgy érzem, elsüllyedek,
Mert a lángot nem látom szemedben.
Ó, mondd, mit művelsz velem?
Mondd, Kedves, mit művelsz velem?
Mennyit teszel el belőlem?
Csak egy csókot, egy ölelést?
A félve kimondott szó mit sem ér?
Mert hiába viszem eléd tálcán szívem,
Nem tudom, mit művelsz velem.
Mondd Kedves, mit művelsz velem?
Néha forró vagy, mint a tűz,
S máskor hideg, mint a kőhegyek,
És én már nem tudom, mit tegyek,
És néha el-elmerengek,
Hogy mit művelhetsz velem.
Mondd Kedves, mit művelsz velem?
A zsebedben őrzöl, vagy a szívedben?
Nem a szavaid kellenek, hidd el,
De mikor vergődve kimondom: szeretlek,
Ölelj szorosan, s el ne engedj,
Hogy érezzem, mit művelsz velem.
2004. 10. 12-13.
Fáj az élet
Szerethetnélek.
S hogy mégsem teszem:
Csak Te érted!
Szavak helyett
Szemem beszél:
Könnycseppbe rejti
Azt, hogy miért.
Szomjasan issza ajkad a választ:
Mohón keresi remegő számat.
Fáj az élet.
Úgy szeretnélek.
Ingedbe bújnék, s kísérnélek.
Simulnék hozzád, ölelnélek
Ha tehetném:
Elvesznék benned.
Csókokkal védeném hidegtől
Tested, kabátod lennék!
De nem tehetem. Tudja az eszem.
Fáj az élet.
Ez jutott nekem.
Gyönyörű gondolat lehetsz csak szívemen.
Ha hiányzik egy barát...
Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fáj!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár,
És minden pillanattal nő e távolság.
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok,
És most egyre-egyre csak miatta sírok.
Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj,
Hogy újra mond: "Azt sem meséltem még...!"
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson.
Nagy Edina
Safranka Judit:
Ringató
Mosollyal játszol arcodon,
szíved szabad madár.
Szemedben huncut fény ragyog,
dalod az égbe száll.
Szeretni tudnék mást talán,
ha nem lennék rabod,
így talmi érzelem csupán,
mit másnak adhatok.
S ha már egy boldog nap után
lehunytad két szemed,
aludj el, drága kisbabám,
és álmodj szépeket!
Varga Ágota
Szeretnék
Szeretnék könnyek nélkül élni,
Mindig jót s jobbat remélni.
Szeretnék virágos réten járni,
Mindig aranyszárnyú pillét látni.
szeretnék, oh szeretnék,
de nem lehet.
Szeretnék megtudni, s tanulni minden jót,
Felfedezni új csillagot, bolygót.
Szeretném belsőm felkutatni, megoldani,
S a nagy végtelenbe pillantani.
Szeretnék, oh szeretnék
de nem lehet.
Szeretnék az életnek értelmet adni,
Új életet a világra hozni.
Szeretnék hinni és elhitetni,
Igaz és bátor lenni.
Szeretnék oh szeretnék,
de nem lehet.
Szeretnék gyógyítani, segíteni
a világot megmenteni.
Szeretnék családot, barátokat,
igaz hű társakat.
Szeretnék,oh szeretnék,
de nem lehet.
Szeretnék, de nem lehet.
Hallasz te csúf, toprongyos élet?
Figyelsz rám?Miért nem szeretsz?
Ha a sorsom irányíthatnám,
Szeretnék és szeretnének.
Vallomásom
Edit, Cs, 2004-06-17 10:05
… csak állni veled szemben
S elmondani, félek…
Mi mást mondhatna egy sajgó lélek?
Szavakba önteném mindazt, mit érzek
De hangtalan marad ajkam...
Hiába akartam
Vallani
Tán magam sem akarom hallani
Mennyire vágyódom, Kedves!… Nem kérhetem, hogy szeress.
Tétovázom…, s mert nem beszélek
Szemed kérdőn rám mered
Ahogy széttárod apró tenyered
S mert beszédesebb némaságom
Csak várom, egyre várom
Te megértesz…
Mit tegyek most?
Szégyenem elmos
Mindent, mit valaha merészen
Álmodtam, s egészen
Elpirulok…
De mégsem szólok…
Csak csendesen állok
Talán egy jelre várok
De szemed csak pajkosan bámul
Várva, szívem talán kitárul
Előtte…
Hisz beszélni jöttem!
Magányos perceim mind mögöttem
S hogy szívem követem
Azokat mind szemedre vetem...
Láss meg, kérlek, engem!
Csak engedj szeretnem!
Hallgass most, az Istenért!
Hány fohászom szólt e percért…!
… de sosem jön felelet…
… s álmomból riadva, sírva
ölelem magam…
… még remegek…
butterfly:
Ennyi a vágyam
Kipp-kopp kopog a léptem
Elindultam a fényben.
Ezen az úton haladok.
Hátha egyszer eljutok,
Eljutok oda ahol várnak már
És nem lesz a szívemben magány,
Feltöltődöm a szeretettel tán.
Eljutok oda ahol sok a barát vár
És nem lesz a szívemben magány.
Egymás kezét fogva haladunk
És a barátság által elszáll a bú
Nevetünk és vidáman élünk
Ennyi a vágyam, ne legyek szomorú!
Barátok kincsek kik mindig visznek.
A boldogság útjára vezetnek!
Nem kell más csak mosoly
Ne legyen az ember komor.
Nevessünk és éljünk vidáman!
Csak ennyi a vágyam, legyünk vidámak!
Ha néha az emberek eldobnák az álarcukat...
Minden ember mutatja magát valakinek,
ami a valóságban nem is úgy lehet.
Nem veszik észre azt a rombolást,
amit egy-egy lépésük után szenved a világ.
Miért nem lehet mindenki önmaga?
Önzés nélkül csupán saját arca?
Miért kell mindig mást mutatni,
és emiatt másoknak csalódást okozni?
Miért nem figyelünk egymásra?
Miért olyan nehéz a mai világba?
Jó ez így nekünk? Vagy talán lelkünk nyugszik meg együtt velünk?
Miért kell mindig csak magunkra, a jövőnkre figyelni,
mikor a legfontosabb dolgunk, hogy tudjuk élni és szeretni!
Miért fontos, hogy azok legyünk, akikre se másoknak, se nekünk nincs szükségünk?
Ha leülnénk egy órára és átgondolnánk, mi is fontos a számunkra, rájönnénk mennyi minden veszett eddig kárba.
De sohasem késő változtatni! Csak kérdés, hogy el akarjuk-e az álarcot dobni!
Zagyva Krisztina
Tóth Beáta Mária:
Már haragtalan
Emlékeimben nem múlik arcod
itt vagy még mindig, nem engedlek el
egy-egy dal, vagy csak egy szó
s az ébredés is téged hoz el
nem múlt időben, bár lenne okom
és űzném szívemből szüntelen
amint rejtőzök egy gondolattól
mely megtalál mégis nélküled
mert egyszer már én megtanultam
nem enged feledni a távolság
s majd romantikátlan látlak újra
de csak pillanatra nézek rád
csak annyira, hogy visszakapjam
már haragtalan szívemet
s nem hagyom, hogy te is lásd a
könnybefulladt szerelmem
Kulcsár Eszter:
Egyszerűen szép
Rólad álmodom
A nap minden szakában
Bár már bőröd nem érinthetem,
Mégis itt élsz emlékeimben.
Gondolataim elkalandoznak
Melyekben vackolódnék veled.
Nem érezhetlek át,
De testem keringésében
Itt csordogálsz
Mintha véremmé váltál volna,
És visz az ár
Beléd sodródtam.
Vagy te belém?
Már nem tudom...
Bármi is ez,
Megbabonáz.
Egy olyan helyre juttat,
Ahol csodákkal tömve
Érezhetem magam,
Ahol minden nyugodt
És nem ingatag.
Az idő megáll
És kedvez nekem,
Egy pillanatra
Hagyod magad ringatni benne.
És érezni azt, ami benned folyik
A legmélyedben...
Nincs más csak te meg én
Amit érzünk épp.
Nem kellenek ide szavak
Elég ahogy rád nézek,
És tudom mit érzel
Elég ha megérintesz,
És tudod mennyire jólesel.
Ezért szép
Mert érzed az egészet,
S tudod mit érzek én
És az ember, boldog ember,
Ha van, kit szeressen.
És az a valaki
Úgy szereti viszont
Ahogy neki a legjobban esik,
Egyszerűen szép
Ahogy a világban
Mindez létezik,
És ahogy az ember
A lelkével lélegzik.
Ady Endre:
Ha...
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked,
Nem törted vón` össze sóvárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!
Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!
Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája...
Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?...
- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Sidó Judit:
Az őrület határán
Lassan ebbe beleőrülök,
mert folyton azon tűnődök,
hogy mi lett volna ha!
Minden álmomban felvillan
az a csodás pillanat,
mikor majdnem megcsókolt!
Óh mennyire bánom,
s következő pillanatot várom,
mikor végre megtörténhet!
Nem szabadna erről írni,
mert bűnhődni fogok a sírig,
ha így folytatom!
Nem akarom azt érezni, mint régen,
mikor szívem a szerelem hevében
fürdőzött a Hold alatt!
Nem akarok újra szerelmes lenni!
Nem akarok ismét szenvedni,
mert nem fogja bírni a szívem!
Kardos Győző:
1956. Négy éves voltam...
Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettéváltak a vizek,
Lángra gyúltak a tüzek,
Ember - embert ölt,
Csak égtek a tüzek, és sírt a föld.
Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem.
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettészakadt az ország,
Mások akarták irányítani a sorsát.
Engem senki sem kérdezett!
A halál csak jött, ment, érkezett.
Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Ha apám vagy anyám
Kérdezett volna.
De nem! Vagy valaki!
Magzat: Akarsz-e világra születni?
Ha majd a vizek
Eloltják a tüzet,
Ember - embernek
Szeretettel fizet.
A válaszom ez volna: Akarok!
De addig anyám méhében maradok.
Mivel nem kérdezett senki,
Ezért - e világra kellett jönni,
De ez sem lehetett véletlen.
Kardom: A szó, és nem életlen!
Részese vagyok a múltnak, a mának.
A dolgom: Utat vágni a jövőnek, és az igazságnak.
butterfly:
Kell egy szó
Kell egy szó,
Mely örömet adó.
Kell egy szó ,
Mely boldogságot hozó.
Kell egy szó,
Mely mosolyt hozó.
Kell egy szó,
Mely mindent adó.
Kell egy szó,
Mely szeretetet adó.
Kell egy szó,
Mely minent feloldó.
Kell egy szó,
Mely mindekinek jó.
TITKOS FÁJDALOM
Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók nélkül elhagytál: üres
szalma lett kezeimben a kalász,
lepkéim elszálltak s a hegyen is
értelmetlenül felelt s otthagyott
barátom, a szél… Ellenségesen
hallgat ég s föld… Valaki kellene…
Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.
JUHÁSZ GYULA
FEHÉR ÉJSZAKÁK
Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk még szűz és beteg,
Mikor fehérek még a remények,
Mikor bárányok még a fellegek?
Ismered-e a könyvek közt virrasztást
S a könnyek közt virrasztást ismered?
Mikor a csönd elringat puha karján
És várnak ránk nagy ismeretlenek?
Az éj körülfoly, mint valami tenger,
Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
Ó távol partok, távol hegedűk!
Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
De még csalódni korán lesz, korán,
Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
Az a szőkés, vagy az a halovány?
Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
Engem ti nem ringattok már soha.
És nem borít el a fehér remények
S fehér virágok csöndes zápora.
Szelíd igába nem fognak a könyvek
S a könnyek áldását nem ismerem
S nem nézem a rámragyogó jövőnek
Kék csillagát a fehér éjeken...
Csombó-V. Zsuzsanna:
Ígérted!
Hány,
be nem tartott ígéret.
Üres magány
tölti be helyedet.
Napok múltak,
hetekké halmozódtak.
Betörnék gondolataidba,
mámort motyogva.
Nincs panaszom -
nyíltan soha.
Egyedül alkotom
meg sorsomat.
Elérhetnélek,
nem engeded.
Bár türelmem,
úgy tűnik, végtelen.
Kérdések,
kételyek,
választ keresek,
elveszítelek.
Hagyom elmúlni
hagyj továbblépni.
Jó hangod hallani,
de már nagyon távoli.
Nem akartál igazán,
könnyedén felednél.
Túl az érzelmek viharán,
lelkem továbblépni kész.
Megégettem magam?
Igen, méz voltál.
Túlleszek rajtad
de csak holnapután.
Ma még túl sötét van
barlangod mélyén.
Holnap pedig majd
másban fedem fel a kéjt.
Újfalusi Ármin:
Nem merlek szeretni
Nem merlek szeretni, mert félek, hogy fájni fog,
Nyomorult lelkembe egy újabb rúgás,
Ha megtudnám, hogy szíved birtokosa valaki más...
Sudár alakod itt áll előttem,
Ahogy behunyom könnyben úszó szemem, s reszketek,
Oh, milyen jó is volna fogni a kezed,
S boldogságtól itatván érezni szerelmedet...
De álom, szemtelen és hazug látomás,
Mint a csókod, amit éjjel kaptam legszebb álmaimban,
S zokogtam, mikor felriadtam...
Álom volt csupán, összedőlt bennem a világ,
Mikor orcán ütött a zord valóság...
Gyászos télben reszket megszaggatott lelkem,
Miért is kellett Téged megismernem,
Sorsom a magány, egyes egyedül
Maradok, mígnem szilaj vágyaim tengere végleg elcsendesül...
ESTI SUGÁRKOSZORÚ
Tóth Árpád
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Petőfi Sándor: Elmondom, mit eddig...
Elmondom, mit eddig
Rejtve tartogattam,
Mint gyöngyét a tenger
Legmélyebb habokban.
Halld meg, drága gyöngyöm,
Szép, szelíd galambom!
Amit érezék és Szenvedék,
elmondom. Éreztem szerelmet,
S szenvedtem miatta,
És nagy volt szerelmem,
Nagy szivem bánatja.
Bánatom s szerelmem,
Ez ikertestvérek, Engemet gyötörni
Általad levének.
Szigorú körülmény
Ajkamat lezárta,
Hogy ne jőjön titkom
Senkinek tudtára.
Oh minő teher volt
Azt eddig viselnem!
Hányszor volt alatta
Roskadóban lelkem!
Mint a napfény elvesz
Felhők fátyolában,
Képedet szivemben
Eltemetni vágytam.
Könnyü szél pusztítást
Tészen a felhőben,
S felsüt a nap akkor
Ki lesz az?
Volt idő, hogy kézen fogva
sétáltam, mert volt kivel.
S mint királynőre nézett rám valaki,
kék szemeivel.
Egykor, ott, az óvoda ajtajában
görcsösen szorították tenyeremet,
és munkában, az éjszakában
volt, aki féltse életemet.
Azzal is találkoztam,
aki bántott,
aki magával rántott
a sárba,
az út porába.
Nyúlt felém is segítő kéz,
hogy felemeljen,
egyik-másik visszalökött,
hogy sebeimen nevessen.
Öregszem.
Egyszemélyes szobám faláról
hallom visszapattanó hangomat:
Ki lesz az, ki simogatja
este fésült, reggel kócos hajamat?
2006. október 28.
B. Huszta Irén
Álmodj velem
Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.
Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.
Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég
Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!
Ady Endre:
Én szép világom...
Én szép világom,
Boldogságom.
Arcod borúsnak
Miért látom?
Sóhaj tör elé
Kis szívedből,
Ragyogó könnycsepp
< |
AJÁNLOM AZ OLDALT
