Tom Halloween:
A csodás Szerelem

Gyorsan rohan el az élet.
Nem vár ám, akárhogy kéred!
Repülnek a nappalok, s repülnek az éjjelek;
A szerelem is elrepül, csak előtte még kéjeleg.
Gonosz szörny ez, fene vigye (!),
Hogy az ember jónak higgye,
Az a galád gonosz terve,
Hogy megkínozzon leteperve.

Foglyul ejtett engem is,
Örültem is meg nem is:
Örültem, hogy végre érzem,
Hogy nem a bánat miatt vérzem,
S már színes, ami sötét volt,
Nem néma, üres, nem is holt.
Kaptam két szép fehér szárnyat,
Hogy örömömben azzal szálljak.

De haragudtam, nem kértem,
Hogy leszakítsa mellvértem,
Hogy ismét védtelenül legyek,
S várjanak rám tövishegyek,
Mik egytől-egyig arra várnak,
(S örömükben táncot járnak)
Hogy szerelmeim hulljanak,
És újból belém szúrjanak.

Először még ellenkeztem,
Ellentámadásba kezdtem.
Nem hagytam, hogy legyőzzön,
Fölényesen lefőzzön,
Kitöröltem minden kérdést,
Elnyomtam az összes érzést.
Büszke voltam magamra;
Zúgj, dicsőség harangja!

Igen ám, de ekkor ő,
Az undok, makacs törtető,
Ki nem nyugszik, és nem veszít,
S minden húrt csak túlfeszít,
Most sem adta meg magát;
Szívta a győzelem szagát.
Hallom, gúnyosan köhög,
Vagy talán a markában röhög?

Ennyit mond csak: "Szerencsétlen!
Meggátollak szerencsédben!
Te sem fogod ezt megúszni,
Szerelemtől fogsz majd kúszni!"
Szót zengett a hang, és dalt,
S leküldött egy szép angyalt,
Megláttam a halvány égen;
Éreztem, amit csak régen.

Az angyal szólt hozzám és nézett,
Tekintete megigézett,
Elrabolta ifjú lelkem,
Már szívemben lakott egy telken.
De nem ismertem, ő se ismert,
És közeledni ő nem is mert,
Vagy nem akart, csak játszott velem,
És kezdte felidézni telem.

Mikor szívem üres volt és hideg...
Miért vagy te ily rideg?
Mért játszol egy szegény szívvel?
Szeret téged, nem csak színlel!
Mért akarod összezúzni?
Gyötörni, s csak nyúzni, nyúzni?
Látszik rajtad, te is szenvedsz,
Magadhoz hát mért nem engedsz?

Nem kérdezett, s nem válaszolt,
Csak a szerelemnek hangja szólt.
Közeledett, s közeledtem,
A kétségeket elfeledtem
A két szép szívnek jele végett.
Mindkét ajak csókban égett.
De hirtelen eszembe jutott:
Csak az undok zsarnok filmje futott.

Miért kínzol? - kérdeztem én.
Nem kínozlak! - felelt a vén.
- Csak mutatom, mit elszalasztasz,
Ha az érzelmek kárára halasztasz.
Nincs az az álom, nincs az a cél,
Mi a szerelemnél többet ér.
És nincs az az érzés, mi ily makacsul hajt,
És hosszabb ideig rabjaként tart. -

Az utolsó szóig minden igaz,
Nem akart lóvá tenni a gaz.
Éreztem én is, csak nem vallottam,
Míg saját fülemmel nem hallottam.
A szerelem nem bánt, a vállain hordoz,
A bánat alól mindig feloldoz,
Jobban véd, mint a pajzs, ami eltűnt,
Ki nem szeret, igazán az követ el bűnt.

Szeretni foglak, mennyei angyal!
Álmodj helyettem ronda varanggyal,
S ha hercegnőként látod magad, nyomban csókot kérek,
Cserébe, hogy szerethess, szép herceggé térek.
De ha inkább felejtesz,
Szép szívedről leejtesz,
Jobb, ha el nem felejted:
Én mindörökké szeretlek!!!