Gulyás Gábor:
Elengedlek...

Ha minden ember vétkesnek lát,
ha benned keresik a hibát,
nem hallották a véleményed,
csendben maradsz, de nem érted.
Te tudod egyedül, mit nem ért a világ,
Nem menekülsz, vállalod a hibád.
Elismered a tévedésed,
de legbelül érzed,
Nem élet az élet, ha néma maradsz végleg.
Elmagyarázod hát, mi lelked bántja,
De nem hallja a monológot szívednek párja,
állítja, hogy butaság minden egyes szavad,
rájössz, a földön másik Nő is akad.
Megcsalni nem fogod,
mert szíved nagyon szeret,
hiába kapsz tetteivel nemet.
Szinte már könyörögsz, hogy változtasson értünk,
hisz egy oldalon állunk, egybeforr a vérünk.
Kőfal veszi körül, mint királyt a vára,
Szomorúan lépsz ki egy nap az utcára.
Kétségekkel teli minden egyes gondolat,
Nem tűrhetsz tovább, nem adhatsz ma igazat.
Kimondod hát, mit hallani akar,
vége... mostantól a magány mi zavar.
Elváltok barátként, de tudod nagyon jól,
jól teszed, ha elengeded, nincs helyed sehol.
Viszi a vére, mint egykor Téged,
Elteszed a polcodról az összes régi képet.
Elvész a tartalom, megmarad a keret,
Túl kell tenned magad, de emlékezni lehet!