Mihályi Réka:
Csendes Boldogság

Fut messze, ahol a Föld és az Ég összeér,
Fut arra, és keze a Napba ér.

Repül a magasban, ahol már nincsen levegő,
Felszáll és könnyedén csak lebeg Ő.

Felhőről felhőre ugrál, keresi a mintákat,
Nézi alakjuk, mikor mit láthat.

Lecsücsül az egyikre, lelógatja lábát,
Látja onnan ki mit csinál, ki mikor kit bánt.

Látja, hogy van, aki mindig csak fél,
Látja, ha valaki magányosan él.
Látja a rosszat és látja a jót,
Látja a mindent és hallja a szót!

Érzi a fájdalmat, bántja a bűn,
Fáj neki, ha valaki hiába tűr.
Látja az álmot, ismeri a jövőt.
Érti a férfit és érti a nőt.

Hisz a gyermeknek, a jelenben él,
Nem érdekli a múlt, vagy, az mi történt.
Érzi a szerelmet és érzi, ha fáj,
Bármerre járhat, meghatja a táj.

Égeti a könny, dermeszti a tűz,
Érti a Világot, bejárta az Űrt.
Túl lát a homályon, átlép az árnyon.
Lélegzik vízben, járt szivárványon.

Évszakkal játszik, időben-térben,
A Tavaszban él, Nyarat akar Télen.
Színeket kever hulló könnyeiből,
Gondolatokat lát verseiből.

Sorsot alakít, életet ment meg,
Átöleli, ki a magánytól remeg.
Dallamokat ír a csend kottájába,
Hangokat önt üveg-gitárjába.

Kulcsot talál emberek szívéhez,
Kinyitja, és érti, úgy, hogy nem kérdez.
Látja a könnycseppet mielőtt sírnál,
Látja szavaid, mielőtt írnál.

Ő is érzi az emberek között,
Mikor egyik a másiknak ütközött.
Mikor a harag hangja csönddé vált,
Mikor két barát egymásnak háttal állt.

Dalban mond el mindent amit érez,
Tudja mit ér a barátság, tudja mit ér ez!
Megérti amit én gondolok,
Nem kér magyarázatot, nem kér okot.

Megfejtette az élet titkait,
Megérti az emberiség álmait.
Látja hova tartunk, mi lesz velünk,
Ki áll mellettünk, ki lesz ellenfelünk?!

Tudja azt amit mondunk, meg hallunk,
Nem gondol arra, mi van ha meghalunk?
Nem akarja azt, hogy mindig sírjunk,
Mikor sötét földdel temetik sírunk.

Azt akarja, hogy vidáman éljünk,
Hogy a haláltól, egy percig se féljünk.
Hogy a céljainkat mindvégig higgyük,
Hogy emlékeinket magunkkal vigyük.

Hozott le csillagot, várt a Holddal,
Vonzotta már a jó és a rossz oldal.
Ázott az esőben, felkapta a szél,
Bármibe kezdett, elérte a célt.

Elfutott messze, ahol a Föld és az Ég összeért,
És keze már rég az izzó Napba ért.