Szüleimhez
Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg!
Mellettem voltatok, s fogtátok kezem!
Óvtatok, védtetek, mint egy gyermeket,
Bár nem kértem, de kaptam egy életet!
Húsz évnyi kitartás, sok küzdelem.
Felneveltetek, s neveltek engem.
Lányt fegyelmezni nem könnyű, megértem,
De ti megbocsájtjátok minden vétkem!
Érzem, követtem már el sok baklövést.
El kellett viselnetek tőlem sok sértést,
De megoldottunk mindent együtt, közösen,
Hisz tudom, bonyolult a természetem.
Még tévedek nem egyszer az életben,
Ti akkor is ott lesztek csakis velem.
Tanácsotok nem egyszerű elfogadnom.
Jó hogy van egy ilyen, egy igazi családom!
Vági Katalin | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
