Sik Sándor A legszebb művészet A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyol, Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol. Nem lenni bús, reményevesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, szépen, Hogy erre most már nincs erőd. Nem vagy olyan, mint azelőtt. ...

VERESS FERENC Az embertől emberig Nagy távlatok mélyét fürkésző, nyugtalan lelkű ember! Ha megtorpansz és nem bírod követni értelemmel életutad értelmét, célját: az emberhez vezető örvényre térj át. Békére vágyó emberek, nyújtsatok egymásnak kezet! Az embertől az emberig taposott út vezet. Ezen az úton menjetek, itt tisztán cseng a szó. Ezen a földön egyedül egymásért élni jó. Nagy távlatok mélyét fürkésző? nyugtalan lelkű ember! ha megtorpansz és nem bírod követni értelemmel életutad értelmét, célját: az emberhez vezető ösvényre térj át.

  Szabó István: Próbatétel az út Próbára tette Isten a lelkemet. Adott számomra testet, szellemet. Adott szülőt, földi életet. Szólt az Úr, s útnak engedett Tiéd a vágy, a gondolat! "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Tiéd a sorsod, tégy amit akarsz, szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz. De vígyázz, mert egyszer mindenről számot adsz! Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz, De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz. Segíthetsz azon, ki porba hullt, ki feléd kiállt, mert nyomorult. De ott is hagyhatod, kikerülheted. Adtam széles utat és keskenyet. De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!

Gerhard Kiefel Két kéz Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak: -Te hatalmas kéz, szükségem van terád, mert nélküled szinte semmit sem érek. Éreznem kell a tenyered melegét, mikor felébredek és mellettem megjelensz. Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz, hogy megragadjak valamit és felépíthetem apró ajándékaim. Velem vagy midőn járni tanulok, s hozzád futok, ha félelem gyötör. Kérlek, ne hagyj el maradj velem! S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek: -Te kicsi kéz, szükségem van terád, hogy belém kapaszkodj és megragadj. Hadd érezzem kedveskedésedet, mert érted kell kezet fognom sokakkal, de játszani és mosolyogni sem tudok, csak veled együtt, mikor átölellek, s veled együtt felfedezem újra a világot, a csodálatos, kicsiny dolgokat. Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz, veled együtt tudok ma kérni is, és hálát adva megköszönni dolgokat. Légy mindig velem, erősítsd a kezem!

A reggel mosolya Édes, finom meleg bársony, Arc simító langyosság. Nap sugarát átölelő, Édesen szép tarkaság: Tisztaság, Barátság. Édes kávé friss illata, Levegőben cikázva. Táncot jár a napsugárral, A mosolynak forrása: Áldása, Varázsa. Friss pirítós jó illata, Reggel táncra hívogat. Forró tea jó zamata, Kedvességre csalogat: Hívogat, Simogat. Virág- dallam szín-pompája Suhan át a hangokon. Reggel vidám kicsi szálán, Igaz barát szálakon: Szárnyakon, Ágakon. Törhetetlen, igaz hű szál, Barát bársony virágán. Mely illata az égbe száll, A reggelek aranyán: Fonalán, Mosolyán. Danó Tímea

Juhász Gyula ÖREGEK ALTATÓJA Aludjatok, vágyak, Ne zokogjatok, Csicsíjja, ti bágyadt, Rekedt sóhajok! Szállni a magasba Minek már, minek már, Te szív, árva, balga, Pihenj már, pihenj már! Aludjatok, vágyak, Vár az alkonyat, Fáradtak a szárnyak, A nagy árny fogad, Szállni a sötétbe, Minek már, minek már, A nótának vége, Pihenj már, pihenj már!

Eszti: Benjámin László Ahogy eljátszik Nevetséges, de nem nevettető, ahogy eljátszik velünk az idő: ahogy odaad, ahogy visszavesz, ahogy kicselez, ahogy kicserez, ahogy elkever, ahogy felfedez, ahogy élre tesz, ahogy félre tesz ahogy eltöröl, ahogy megjelöl, ahogy életre kelt, ahogy megöl, ahogy megtalál, ahogy elveszít, ahogy görcsbe ránt, ahogy kifeszít, ahogy mélybe húz, ahogy partra vet, ahogy kinevet, ahogy betemet ahogy naponta újra hiteget.

Ítélkezni "Olyan nagyképűen magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!" Székely János

Ne félj az élettől "Ne félj az élettől bármilyen mostoha, Az ember győz, ha nem lesz ostoba. Harcolj a célért, de ne szenvedj érte, Emlékezz inkább a jóra, a szépre. Ne csüggedj sokáig, ne hulljon könnyed, E - hatalmas világban, szépet is lelhetsz. Ki nem várja a holnapot, az sem adja fel, Mert egy apró kis reményben új életre kel. Mindennap egy más nap, új reménnyel élj, Nézz szemben a sorssal, tőle sose félj. Ha néha úgy érzed földbe is tipornak, Széttört álmaid a felszínen maradnak. Nem kell a jövődet múltaddal temetni, Ha igazán akarsz, újra tudsz szeretni!"

Somlyó György:Mellékdal egy szerelmesvershez A vers nem vallomás csak alkotás mindenkinek szól és senkinek sem teneked is és teneked sem üzenet sem és rejtelem sem nem csábítás nem ámítás nem rábeszélés nem kibeszélés nem akar semmit csak ezt a semmit nem kell komolyan venned s nem lehet félretenned nem szabad zokon venned s nem kéri rokonszenved nem lehet szaván fognod s nem lehet megtagadnod nem is kell rá felelned csak nem lehet feledned virág mit bárki leszakít de amiből kinyílt a vágy a mag azért te vagy

  Egy csokor virág... Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked. Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett, S ím kész ajándékra a virágcsokor. Kérlek, bármerre is sodor az élet, Ajándékom vidd magaddal, Akár gyalog jársz, akár víg fogattal. Csokrodban első virágszál a szeretet, Azért oly fontos, mert Istentől ered. Emberi sorsok összeötvözője. Ha elveken nyugszik, nem múlandó, Neked is ilyen szeretet a jó. Türelem a második virágszál, Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál, Bármi is menjen végbe a szívedben. Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen, S vihar ne zúgjon el családod felett, Így gazdagabb lesz benned a szeretet. Csokrod harmadik virága a hűség, Amit megkíván tőled a föld s az ég. Hű légy Istenhez és szent elveihez, Hű légy párodhoz és gyermekeidhez, Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe, S szívetek legyen mindig összekötve. A negyedik virágszál a kedvesség, Az arcod, ha olyan, mint a derült ég, Ha bosszúság fellege el nem fedi, S a gyűlölet soha torzzá nem teszi, Meghódítja még az ellenségedet is, Otthonodban nem lesz ború és tövis. Az ötödik virágszál a szorgalom. Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom A házban és minden csak terád várjon, Míg az idegek összetörnek fájón. A szorgalom az, ha végzed a munkád, Mint csillag az útját, lassan, de folyvást. Virágcsokromat átnyújtom neked, S kívánom, a jó Isten legyen veled! Illatozz otthon, vagy a zord idegenben Mindig derülten, mindig kedvesebben, Míg eljön Urunk, s bú válik örömre S virágcsokrába beköt majd örökre... Boldog szülinapot

FÉSŰS ÉVA CSAK ENNYI Amit ma megtehetsz, kevés, mégse halaszd el holnapig; részekből teljesül az egész, nagy szívvel tedd meg a kicsit. Amit ma eltehetsz se sok, - nincsenek garasos csodák, - de valaki örülni fog még ennek is, hát add tovább. Ezer szóból csak egy igaz, és sok beszéd elrejtheti, ha rábukkannál, melyik az, ne tétovázz kiejteni. Naponta egy lépést tehetsz, hogy messzi célodat elérd, de ne csüggedj, Akit szeretsz ugyanígy elindul feléd .

Kormos Attila: Szavak Csak megcsendülnek és nagyon fájnak, de őriznek minket, ránk vigyáznak, mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet. Szikrázó titkokat takargatnak, tudják, az ember miről hallgat, és miről énekelnek a hajnali fények. Néha angyalok laknak bennünk és szörnyek, akiket eltemettünk; a szavak, amiket nem mondtunk ki. És börtönnek tűnnek vagy erős várnak koporsónak vagy szülőágynak - a szavak, amiket nem mondtunk ki. Mint eltűnt barátok kézfogása, szerelmek elhalt suttogása. Nevek, kihűlt arcokról életlen képek. Furcsa álmok a jövőt kutatják, de tények az álmokat dobozba rakják, varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet. Úgy hisszük, istenek laknak felettünk, csak tettek, amiket elfeledtünk: és szavak, amiket nem mondtunk ki. Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak, a földnek adnak vagy vissza a napnak, a szavak, amiket nem mondtunk ki. Önfeledt hitek és szigorú számok. Bentrekedt szitkok vallomások, mik tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben. Vakító fények, a testetlen lényeg, mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre. És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot! Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók - a szavak, miket nem mondtunk ki. Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük, vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük a szavakat, amiket nem mondtunk ki. Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit! Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt (amiket nem mondtuk ki)

  Kányádi Sándor: SZEMERKÉL AZ ŐSZI ESŐ... Szemerkél az őszi eső, szomorkodik a diófa, nem búsulna, ha a nyári viselete most megvolna. De letépte a cudar szél pompázatos szép ruháját, pedig azt még a zuhogó záporok is respektálták. De leginkább azon búsul, hogy azok is elszeleltek, akik árnyas lombja között nyáron által csiviteltek. Se egy rigó, se egy veréb, csak egy öreg, mindig álmos varjú maradt hűséges a lombja-vesztett diófához. Ül, csak ül és hallgat bölcsen, jól tudja, hogy nemsokára lesz az öreg diófának gyönyörűszép hósubája

Torma Csaba: Nem változom Minden egyes nap csak szenvedés, minden egyes perc csak törekvés, hogy jobb legyek mint amilyen vagyok, de minek más lenni ha nem akarok? Vagyok amilyen vagyok, nem változom, szeress így, vagy utálj, elfogadom. Beletörődök hát, mint katona a vesztébe, ha elfogadsz így, barátságot kapsz cserébe.

József Attila TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad. A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed. Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne csatlakozz a hadhoz. Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél. Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél. Atyát hivtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalizisben. Hittél a könnyü szóknak, fizetett pártfogóknak s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy. Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz. Most hát a töltött fegyvert szoritsd üres szivedhez. Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned. 1937. július-augusztus

Parancs János: Ami hiányzik igen, az hiányzik, az egészséges élniakarás, a minden bajt legyűrő erő és remény, ami átlendít a holtpontokon, és segít, repít tovább, amíg csak lehet, a veszteségeket tudomásul veszi, de oktalanul nem bánkódik, nem álmodozik, a következő lépést latolgatja, és csak azt, ha kell, mindent újrakezdve, más irányban indul el sietve, tépelődés és kétely nélkül, mint a hegyomlás, mint a kilőtt nyíl, vakon, céljának értelmét nem keresve, csüggedetlen bizakodással, ravaszkodva, csak tovább, csak előre, bármi áron, mérhetetlen önbizalommal félresöpörve az akadályokat, a vétlen útjábakerülőket, hátra se pillantva, a végpontra se nézve, lépésről-lépésre eredményesen, biztatóan, igen, az hiányzik, a makacs élniakarás

Látom verselni akarsz.Rendben megkapod a mai versemetTanulj - ősi norvég vers Tanuld meg a víztől követni utadat, Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, Tanulj a sziklától megállni helyeden. Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: Hogyan kell életed leélni csendesen. Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: Hogy kell szépen élni és szépen halni meg. Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg, Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed, Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. Tanulj az árnyéktól alázatos lenni, Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. Tanuld négy évszaktól ismerni az időt, Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj, Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja, Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses, Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő, Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, Tanítson mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

Nagyon érdekes amit írtál.Ne dolgozz annyitVers az nincs.Azt ki kell érdemelni

Gárdonyi Géza A SZÍV Olyan a szív, mint a labda: a játszó sors dobja-kapja. Mennél inkább ütik-verik, annál feljebb emelkedik.

József Attila: Majd megöregszel Majd megöregszel és bánni fogod, hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma. A lelkiismeret majd bekopog s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna. Lesz vén ebed s az melléd települ. Nappal pihensz majd, széken szunyókálva, mert éjjel félni fogsz majd egyedül. Árnyak ütnek a rezgő anyókára. Az öreg kutya néha majd nyafog, de a szobában csend lesz, csupa rend lesz; hanem valaki hiányozni fog a multból ahhoz a magányos csendhez. Majd tippegsz s ha eleget totyogott rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben áll ifju képed. Hozzá motyogod: "Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem." "Mit is tehettem volna?" - kérdezed, de fogatlan szád már nem válaszolhat; s ki a nap előtt lehunyod szemed, alig várod, hogy feljöjjön, a holdat. Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy, mint a csikó, hogy a hámot levesse. S a félelem tünődik, nem a vágy, a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e. Magadban döntöd el. Én fájlalom, hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e. Mert elfárad bennem a fájdalom, elalszik, mint a gyermek s én is véle.